A legparázsabb csatákat ezúttal a Békéscsaba 1912 Előre csapatának tagjai vívták a főtéren. Az NB II-es és az NB III-as klub tagjai kispályás focimeccsre hívták a bátor jelentkezőket. Az utánpótlásból érkező, a másodosztályú, felnőtt csapathoz csatlakozó fiatal hálóőr, Tóth Patrik kiemelte, a csapat évről évre meghívást kap erre a csodás rendezvényre, amelyre mindig szívesen érkeznek a keret tagjai.
– Ez egy nagyon-nagyon jó rendezvény, mivel népszerűsít minden sportágat, a tánctól a küzdősportokon át, egészen a fociig. Nagyon jól eljátszunk a kicsikkel, jó alkalom ez arra, hogy közelebb kerüljünk a szurkolókhoz és a csabai családokhoz – foglalta össze Tóth Patrik.

Amíg a sportegyesületek elfoglalták helyüket a főtéren, a színpadon javában zajlottak az események. A JALTE Debreczeni Team és a Szabad Torna Egyesület bemutatói után egy igazán nőies, ám annál keményebb sportág, a rúdtánc mutatkozott be.
Lovász-Márta Magdolna, a PoleDream Fitness vezetője hangsúlyozta, a sportág országosan is egyre inkább elterjed, hazai és nemzetközi versenyeket is rendeznek belőle, sőt, még férfiak is űzik. Mint mondta, bárkinek ajánlható, hiszen nem kell hozzá semmilyen alap és nincs súlyhoz vagy termethez kötve.
– Szintrendszerre épül fel a rúdsport. Mindenki kezdőként indul, azután pedig egy jobban fejlődünk, egyre erősebbek és ügyesebbek leszünk, így nehezebb gyakorlatokat is meg tudunk csinálni – ismertette Lovász-Márta Magdolna.

A színpad előtti téren ritmusos zene ütötte meg a fülünket, amely a Brazil Hagyományőrző Egyesület békéscsabai capoiera csoportjához vezetett minket. Szabó Dániel, az egyesület edzője kiemelte, ez nem versenysport, hanem egyfajta hagyományőrzés, amelynek a legfontosabb eleme a zene. A tagok nemcsak a Brazíliából érkező és az afriki rabszolgák által megteremtett önvédelmet tanulják meg, hanem hatféle hangszeren is megtanulnak játszani, de megismerkednek többszáz brazil népdallal is.
– Rengeteg akrobatikus mozgás van benne, amelyet használunk a játék során. Mi úgy hívjuk ezt, hogy „jogák”, ahogyan a brazil fociban is így hivatkoznak a játékra. Brazil-portugálul énekelünk, így ennek van egy hagyományőrző aspektusa is, mint a néptáncnak. Ezen felül rengeteg földrevitel van benne, vagyis önvédelmi technika. De a legfontosabb az, hogy az egészet zenére csináljuk, a zeneiség a capoierában a minden – vezetett be minket a sportág rejtelmeibe Szabó Dániel.
A békéscsabai csoport edzője kiemelte, a capoiera azoknak ajánlott, akik szeretnék mindenüket átmozgatni, szeretnének egy jó közösséghez tartozni és szeretik a jó zenét sportolás közben.

A Sporthét csütörtöki résztvevői alaposan kihasználták a szinte zsúfolásig megtelt Szent István teret, ahol a résztvevők egészen 22 óráig ismerkedhettek meg a sportágakkal vagy azok képviselőivel.