Sikeres félévzárás a Kormányhivatalban

2017. július 11. 18:33 | Szendi Rita

Békés Megyei Kormányhivatal elmúlt félévének működéséről, az elkövetkező időszak terveiről, valamint az újabb bürokráciacsökkentő kormányzati intézkedésről tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Az első félév mozgalmas, tartalmas és újszerű feladatok megoldására sarkallta a kormányhivatalt, mivel január 1-jétől több mint 700 hatáskör került át a járási hivatalokhoz, amellyel együtt járt az infrastruktúra bővítése, a személyi állomány átcsoportosítása, az új feladatok elsajátítása is - kezdte összefoglalóját a kormánymegbízott. A kormányhivatal munkatársainak példaértékű, kiváló munkájának köszönhetően az állampolgárok e munka nehézségeit nem, ellenben előnyeit annál inkább érzékelhették, hiszen mára ügyeiket már lakóhelyükhöz közelebb intézhetik.
A kormánymegbízott kiemelte, hogy a kormányhivatal tekintetében jól látható ügyfélszám-emelkedés tapasztalható, mivel a járási hivatalokban, a kirendeltségeken, a megyei kormányhivatalban 2016 első félévében összesen 515.800 ügyfél fordult meg, míg idén ugyanezen időszakban 559.300-an.

A Békés Megyei Kormányhivatal az első félévben is a nyitott hatóság elvét biztosította és érvényesítette sikerrel, ennek jó példája a megyei szakmai szervezetekkel való együttműködési megállapodások aláírásainak ösztönzése.  Megtörtént a szervezet reagáló-képességének növelése, hiszen 3 hónapos előkészítő munkát követően elkészült az egységes jogalkalmazást biztosító eljárásrend, amely az ügyfelek számára kiszámíthatóságot, következetességet és jogbiztonságot ad, a belső működésben pedig azonos értelmezést és stabilitást nyújt. A szakemberek ennek révén ugyanolyan eljárásrendben, ugyanolyan módon és szemléletben döntenek az egész megyében. A szakmai anyag több mint százötven eljárásra ad útmutatót, illetve akár iratmintát. Ezen túl számos szervezet - a rendőrség, az ügyészség, a törvényszék, az önkormányzatok és a családsegítő központok - bevonásával egységes gyermekvédelmi protokoll készült, amelynek a bevezetése a járási hivataloknál jelenleg is folyik. Munkánk során megkezdődött a felkészülés az általános közigazgatási rendtartás január elsejei bevezetésére is – tájékoztatott.
Dr. Takács Árpád kihangsúlyozta, hogy immáron a megyében egységes, világos, koncentrált és professzionális közigazgatás valósul meg.

Július 1-jei hatállyal számos jogszabály-változás történt, amely több szakterületet érint. A kormánymegbízott kiemelte a Gyula, Elek, Lőkösháza és Kétegyháza lakóit érintő kedvező változást, mely szerint július 1-től a családtámogatási és fogyatékossági támogatással kapcsolatos ügyeik (például anyasági támogatás, családi pótlék, gyereknevelési támogatás) intézéséhez nem kell a megyeszékhelyre utazniuk, hiszen erre már a Gyulai Járási Hivatalban nyílik lehetőségük. Ezen ügyekben a többi járás tekintetében továbbra is a Békéscsabai Járási Hivatal jár el.

Július 1-jén hatályba lépett a Miniszterelnökség által előkészített versenyképességi jogszabálycsomag, amely széles körben díjmentesítette a közműcsatlakozással kapcsolatos engedélyezési eljárásokat.
Ezzel kapcsolatban Dr. Takács Árpád emlékeztetett a március 16-án megvalósult bürokráciacsökkentésre, amely során mintegy 20 igazgatási és szolgáltatási díj, illeték csökkent. Ez egyértelműen az állampolgárok költségeit csökkenti, hiszen a 65 éven felülieknek nem kell fizetniük az útlevélért, a 18 év alattiaknak a személyi okmányokért, a kisvállalkozással kapcsolatos ügyek pedig díjmentesen intézhetők.
A Magyar Kormány a családok, valamint a kis- és közepes vállalkozások terheinek további csökkentése érdekében meghatározott fogyasztási mértékig díjmentessé tette a közmű-csatlakozásokat. A mentesség a villany-, a víz- és gáz- bekötésekre vonatkozik, ezen felül az ügyintézési határidők is csökkennek.

Dr. Takács Árpád kormánymegbízott a második félévre vonatkozó kormányhivatali tervek kapcsán megemlítette, hogy az élelmiszerlánc-biztonság, a népegészségügy és a hatósági ellenőrzések módszertanának területén várható újabb protokollok kidolgozása a reagáló-képesség további erősítéséért.

forrás: kormanyhivatal.hu

További programok »

FEL