Átadták a Békés Megye Védelméért elismeréseket

2021. november 10. 14:45 | Vincze Attila

Szerdán tartotta idei második féléves ülését a Békés Megyei Védelmi Bizottság. A grémium döntése értelmében ebben az évben a Békés Megyei Központi Kórház, dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok korábbi Békés megyei, jelenleg Csongrád-Csanád megyei rendőr-főkapitány, valamint Gulyás László nyugállományú alezredes részesült a Békés Megye Védelméért elismerésben.

Takács Árpád, a Békés Megyei Védelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy a Békés Megye Védelméért elismerést még 2018-ban alapították, melyet minden alkalommal egy szervezet és két személy kap meg.

Az ünnepélyes díjátadón először a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, illetve Antal László ezredes, parancsnok kapott Takács Árpádtól emléktárgyat és oklevelet, amelyeket az ezredes távollétében Seres József alezredes, parancsnokhelyettes vett át.

A Békés Megyei Központi Kórház kollektívája a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott teljesítményével, példaértékű hozzállásával érdemelte ki az elismerést. Az emlékplakettet a kórház képviseletében dr. Becsei László főigazgató főorvos vette át. Beszédében a polgármesterek és az egészségügyi dolgozók szerepét méltatta a járvány elleni védekezésben.

– A tavaly tavasszal kezdődött világjárvány eleje óta a Békés Megyei Központi Kórház a járvány elleni védekezés valamennyi frontján részt vesz. A koronavírussal megfertőződött betegek ellátására kijelölt Pándy Kálmán tagkórházban a szűrést, az oltást, és a fertőzött betegek gyógyítását is biztosítják a kollégák – fogalmazott.

Dr. Polyák Zsolt dandártábornok, korábbi Békés megyei rendőrfőkapitány a védelmi igazgatásban és a megye lakosságának közbiztonsága érdekében végzett áldozatkész szolgálata elismeréseként vehette át az emlékplakettet.

– Számomra ez egy igen megtisztelő és rangos elismerés, ezzel nem csak az én, hanem valamennyi Békés megyei rendőr munkáját ismerte el a védelmi bizottság, akik mindent megtettek a megye lakosságának biztonságáért és tulajdonképpen a kitüntetéssel az én résztevékenységemet ismerte el a grémium – mondta.

Végezetül 45 esztendő katonai szolgálatát követően az idén nyugállományba vonult Gulyás László alezredes kapott elismerést. A megyei védelmi bizottság korábbi titkár-helyettese jelenleg is szakértőként segiti a grémium munkáját.

További programok »

FEL