Sikeres évet zárt a gyulai turizmus 2022-ben

2023. április 20. 18:04 | Vincze Attila

A nehézségek ellenére sikeres évet zárt a gyulai turizmus, a vendégéjszakák száma ugyanis alig néhány százalékkal maradt el a járvány előtti utolsó évhez képest. A történelmi fürdőváros turisztikai cége az eredményesebb munka érdekében idéntől még szorosabban együttműködik a helyi szállásadókkal.

A gyulai Elizabeth Hotelben rendezett csütörtöki tájékoztatón a 2019 óta több ütemben felújított szálloda igazgatója, Arató Henrietta elmondta: attól, hogy a város turisztikai cégében több szálláshelyhez hasonlóan ők is üzletrészt vásárolhattak, azt várják, hogy együtt eredményesebb marketingstratégiát tudnak majd folytatni.

– Abban hiszünk, hogyha meg tudunk jelenni a várossal együtt, akkor több emberhez juthatunk el és célzottabban fogadhatjuk azokat a vendégeket, akik Gyulára terveztek jönni – fogalmazott.

 

 

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: míg korábban csak az önkormányzat támogatta a visszaforgatott idegenforgalmi adóból a céget, addig az új finanszírozási rendszerben már a helyi turisztikai vállalkozások jelentős része is hozzájárul a vállalkozás működéséhez. Komoróczki Aliz arról is beszélt, hogy tavaly több mint 200 ezer vendég érkezett Gyulára, az idegenforgalmi adóbevétel pedig meghaladta a 180 millió forintot.

 

 

– Gyula összes szálláshelyén 2022-ben közel 564 ezer vendégéjszaka realizálódott, ez a 2021-es évhez képest 43 százalékkal magasabb, de ami lényeges, hogy 2019-hez viszonyítva – amely a Covid-19 járvány előtt az utolsó teljes év volt –a tavalyi év csupán 3 százalékkal marad el, tehát szinte elértük a 2019-es szintet – részletezte.

Gyula polgármestere beszédében hangsúlyozta: a szállásadók önként vállalták, hogy a törvény által előírt idegenforgalmi adón felül idén vendégéjszakánként 80 forintot fizetnek be a város turisztikai cégének kasszájába, melyet a szállodák szakmai ellenőrzése mellett a település marketing kampányaira fordítanak. Görgényi Ernő szólt a helyi turisztikai attrakciók tavalyi látogatottsági adatairól is.

 

 

– A Gyulai Várfürdő látogatottsága a pandémiát megelőzően általában meghaladta az évi 600 ezret, a pandémia idején ez jelentősen lecsökkent, tavaly azonban egy radikális emelkedés következett be, hiszen az előző évhez képest mintegy 48 százalékkal nőtt a látogatószám, azaz 547 ezren váltottak belépőjegyet a Gyulai Várfürdőbe – magyarázta.

A polgármester hozzátette, nagyon jó évet zártak a gyulai kiállítóhelyek is: a várat közel 100 ezren, az Almásy-kastélyt majd 80 ezren, míg a Gyulai Várszínház programjait mintegy 22 ezren látogatták meg 2022-ben.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL