Sikerdarabokat próbál a Jókai színház

2021. október 17. 11:54 | behir

A Békéscsabai Jókai Színházban hamarosan lezárul az előző évad darabjainak pótlása, és javában készülnek az új, zenés évadra.

Az előző évad bérletes előadásainak pótlásaként október 25-én és 26-án utoljára tűzik műsorra a Verebes István rendezte Pezsgős vacsorát, amely a kapcsolataiba belefáradt, középkorú író és a fiatal, naiv lány különös szilveszteréjszakáját mutatja be. Bartus Gyula érett, megfontolt játékának és a frissen végzett Kiss Viktória eleven lelkesedésének izgalmas elegye teszi feledhetetlenné ezt a békebeli zenés színművet.

A komoly és megható történetet remekül ellenpontozza az október 29-én bemutatandó Váratlan találkozások című komédia, amelyet Katkó Ferenc rendezésében, Földesi Ágnes Villő és Tege Antal főszereplésével láthatnak a nézők. Bernard Slade, a sikergyáros kanadai drámaíró és dramaturg a Jövőre, veled, ugyanitt szerzője jól ismeri a (házas)párok életét. Amy és Michael már nem él együtt, de nem szeretnék megosztani a környezetükkel, hogy szakítottak. Össze-összefutnak, a pszichiáterükkel próbálják kibogozni szövevényes kapcsolatukat, további lehetőségeiket. Amíg ők szeretnék rendbe tenni az életüket, a nézők remekül szórakoznak.

A színházban már készülnek a zenés évadra, elsősorban a legelső nagyszínpadi bemutatóra, amelyről Fenyő Miklós azt nyilatkozta, hogy az „életével játszanak...” A színház műsortervét ismerők könnyen kitalálhatják, hogy a Made in Hungária című musicalről van szó, amely lázadástörténet a javából, ugyanakkor rengeteg rock and roll és legalább ugyanannyi fiatalos lendület és tánc. Aki szerette a Tanulmány a nőkről pezsgését, az ezt az előadást is a szívébe fogja zárni. A Made in Hungáriát Ormándy M. Kevével, Nagy Róberttel és Csomós Lajossal a főbb szerepekben, Halasi Imre rendezésében, a Színitanház hallgatóival és a Viharsarok Táncegyüttes művészeivel november 12-étől láthatják.

Elindultak Az ajtó előkészületei is, folynak a próbák, valamint megtörtént a jelmezek és díszletek terveinek elfogadása. Szabó Magda regényét Kiss József rendező a valóságtól elemelve, álomszerű díszletben képzelte el, a békéscsabai előadás markánsan különbözni fog a regényből készült filmtől és más színpadi adaptációktól is, két főszerepében Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművészünket és Tarsoly Krisztinát láthatj a közönség november 19-étől.

Új színházi bérletek vásárlására október 18-tól van lehetőség van. A Békéscsabai Jókai Színház felhívja a figyelmet arra is, hogy a nézők egészségéért és biztonságáért mindent megtesznek, a színház nézőtereit előadások előtt a legmodernebb technikával fertőtlenítik. 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

További programok »

FEL