A szeptemberi premierekre készül a Békéscsabai Jókai Színház

11:03 | behir.hu

A Békéscsabai Jókai Színházban már a szeptemberi premierekre készülnek. A nyilvános évadnyitó társulati ülést szeptember 11-én, 16.30 órakor tartják majd a színház előtti téren, erre mindenkit szeretettel várnak.

Rövid nyári szünet után a Jókai azínházban már folynak az első bemutatók előkészületei: a júniusban elkezdett Kígyómarás próbafolyamata kezdte meg először a munkát. Szabó Magda színművét az Újszínházzal koprodukcióban mutatják be Pataki András rendezésében, a békéscsabaiak részéről Tarsoly Krisztinával, Beszterczey Attilával és Katkó Ferenccel a főbb szerepekben. A darab szeptember 13-ától várja majd a közönséget, januártól pedig Budapesten lesz látható.

Augusztus 13-án újabb próbafolyamatot kezdtek meg: Pekár Gyula Kastély kölcsönbe című vígjátéka a múlt század harmincas éveit idéz meg Radó Denise rendezésében, a főszerepben Csomós Lajos, Csonka Dóra és Puskás Dániel mulattatja majd a közönséget. A bemutatóra sem kell sokat várni, mert szeptember 27-én már színre is viszik az előadást.

A közeli jövőben egy harmadik darabot is útjára indít a színház: Zalán Tibor Idegenek és ismerősök című stúdiódarabjának próbafolyamata indul Herczeg T. Tamás vezetésével, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Jókai Mór és Munkácsy Mihály (fiktív) találkozását elbeszélő, gondolatébresztő előadás premiere a Munkácsy Fesztivál egyik színházi eseménye lesz, emellett nézők a Munkácsy Emlékházban két alkalommal is megnézhetik és meghallgathatják a festőfejedelemről szóló musical legszebb, legmegindítóbb dalait.

Novemberben láthatják majd A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regény színpadi adaptációját, januárban a Shakespeare-Szűts István-Zalán Tibor szerzőtrió által jegyzett Hamletrockot, majd márciusban egy könnyed Tersánszky Józsi Jenő-darabbal, A kegyelmes asszony portréjával találkozhatnak, végül pedig a Fatia negra című musicallel tisztelegnek a színház névadójának évfordulója előtt.

Az évad műsorában most olyan darabokat válogattak, amelyek a középiskolásoknak is segítségükre lehetnek az irodalomtanulásban. Számukra 5800-8600 Ft-ért, a felső tagozatosoknak 5500 Ft-ért kínálnak bérletet, míg a felnőttek 13 800-20 400 Ft-ért, a nyugdíjasok 11 200-14 200 Ft-ért válthatnak bérletet. A bemutató bérlet ára 19 800-25 800 Ft, a díszbemutató bérlet 22 200-33 000 Ft-ba kerül. Szabadbérletet 17 000 és 24 000 Ft-ért kínálnak.

Nemcsak a felnőttekre gondolnak, hanem a gyerekeket is szeretettel invitálják a színházba. Októberben a Vuk, decemberben a Karácsonyi álom, januárban a Szent Anna-tó legendája, áprilisban pedig a Péter és Pál Lustaországban című mesemusical várja a színházszerető ifjúságot. A mesebérlet egységesen 5000 Ft.

A Békéscsabai Jókai Színház évadnyitó társulati ülésre hívja és várja az érdeklődőket szeptember 11-én, szerdán 16.30 órakor a színház előtti térre, ahol a közönség megismerkedhet az új évad izgalmas előadásaival egy zenés-táncos műsor részeként.  

További programok »

FEL