Schindler Szabolcs: Hálás vagyok a békéscsabai játékosoknak és stáb tagjainak

2020. szeptember 10. 15:35 | Hidvégi Dávid

A Vasas kedden kinevezett szakvezetője végül a békéscsabai szerepvállalásáról is beszélt a legfrissebb interjújában. A mester az NB II-ben veretlenül kezdett az Előrével, de az új csapatánál is csak a győzelmeket tarthatja elfogadhatónak.

Mint már korábban beszámoltunk róla, Schindler Szabolcs távozott a Békéscsaba 1912 Előre kispadjáról, elfogadva a Vasas FC ajánlatát, amely csapat az első osztályba való feljutást tűzte ki céljául. A 45 esztendős szakvezető korábban utánpótlás-és felnőtt játékosként is szolgálta Vasast, amelyhez kötődik, hiszen fiatalon legendás szakemberektől tanulhatott. A Nemzeti Sportnak adott interjújából kiderült, hogy pontosan mikor keresték meg az edzőt az ajánlattal.

– Múlt hét csütörtökön felgyorsultak az események, a Vasas aznap kereste meg a Békéscsabát, aztán engem. Megtisztelő volt, hogy a fővárosban rám gondoltak a mostani helyzetben, ezt a lehetőséget nem akartam veszni hagyni, ugyanakkor nagyon hálás vagyok a békéscsabai játékosoknak és a stábom tagjainak. Az ő munkájuk tette lehetővé, hogy jó eredményeket érjünk el, és egyáltalán felvetődjön a nevem a Vasasnál – kezdte az interjúban.

 

 

Schindler Szabolcs másfél évre írt alá a Vasassal, ahol szerdán már edzést vezényelt. Békéscsabával a második szezonjában hét forduló után az ötödik helyen állt, ráadásul veretlenül, amire az idei NB II-es szezonban más nem volt képes.

– Békéscsabán azért értünk el jó eredményeket, mert taktikailag rugalmasak voltunk, hosszú távon a Vasasnál is ez a cél. Nincs két egyforma rivális, és bár a mezőny többsége eddig a kontratámadásokra rendezkedett be a Vasas ellen, hosszú távon hiba lenne, ha csak egy tervünk lenne a meccsekre. Ami a keretet illeti, remek játékosokkal dolgozhatok együtt, ez a csapat sokra hivatott, ám egyszerre nem tudok mindenkinek lehetőséget adni. Mindössze annyit ígérek, hogy idővel az összes játékos megkapja a lehetőséget, rajtuk múlik, hogy élnek-e vele. Az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy a sok labdarúgót egy irányba tereljük, de csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki beáll a sorba, és nem kizárólag saját magára gondol. Nem percekben vagy félidőkben kell gondolkozni, hanem az edzéseken olyan teljesítményt nyújtani, amivel rászolgálnak a bizalomra – fogalmazott.

A Vasas jelenleg a tíz pontjával a 11. helyen áll a Merkantil Bank Ligában, vasárnap idegenben játszik a Siófokkal.

– Elképzelhető, hogy változik még a keret, ez a következő napokban kiderül, de most a Siófok elleni meccsre figyelünk, mert hiába kezdtük szerdán a közös munkát, pontosan tudom, hogy már vasárnap is győzelmet várnak tőlünk. Tudom, hogy nagy lehetőséget kaptam a sorstól, a mostani megbízatás edzői karrierem eddigi legnagyobb lehetősége, ám szeretném, ha nem rólam szólna ez a történet. A futballban a játékosok az igazi főszereplők, ők szerzik a gólokat, és a meccseket is ők tudják megnyerni. Bízom benne, hogy a következő hetekben is a labdarúgók remek teljesítményéről beszélnek majd – zárta.

További programok »

FEL