Békéscsabáról is őriz emlékeket Szent-Györgyi Miklós festőművész

A Nobel-díjas professzor is, állítólag az orvosi diploma megszerzéséig (1917), a családi hagyomány nyomán Szentgyörgyiként írta a nevét. 1937 novemberében említi először, hogy „belügyminisztériumi segítséggel a névírás helyes alakját Szent-Györgyiként” használja. Ezt a névírásmódot később a közvetlen családtagok is követték. Ezek után adódott a feltételezés: a „ megtalált” művészt rokoni szálak fűzhetik a Nobel-díjas tudóshoz. Sejtésem már az első telefonbeszélgetésünk alkalmával bebizonyult. Megállapodtunk találkozásunk idejében s helyében. Néhány hét múlva meglátogattam – kezdetét vette egy számomra eladdig ismeretlen ember életpályájának felfedezése.

A festőművészt lakóhelyén, a Balatontól pár kilométerre fekvő Kővágóörsön  kerestem fel. Hosszas csöngetés után a ház mögött magasan épült teraszról közeledett a kertkapuhoz. Sudár alakját ősz fej koronázta, melyet körszakállal fonódó bajusz keretezett. Sportos viseletének szolid színharmóniája jó ízlésről tanúskodott. Első látásra éreztem, művészemberrel állok szemközt. Barátságosan felkísért a mutatós családi ház levegős teraszára. Német származású felesége, a bájos Margaréta, teával, süteménnyel kínált, aztán magunkra hagyott a beszélgetésben. Mintha már találkoztunk volna, fesztelenül folyt az ismerkedés. A bemutatkozás számomra jóleső fordulattal kezdődött, arról szólt, hogy a 60-as évek második felében járt Békéscsabán. Abban az időben  iparművészeti tanulmányokat végzett, Dortmundban – akkor kedvelte meg a bábjátékot. Annak kihatásaként kérték fel a helyi bábszínházi gyermek csoport tolmácsának, és utazott – az 1964 óta nemzetközi hírnévvel és kapcsolatokkal rendelkező – békéscsabai Napsugár Bábegyüttes rendezvényére. Nem volt könnyű feladat számára a tolmácsolás, nehezen boldogult a magyar nyelvvel. Ma sem tudja jól, szabadkozott, hiszen negyven éven át, Magyarországra költözéséig, jószerével nem beszélt magyarul. A „nyelvművelés” hiánya azonban nem törte meg beszélgetésünk áramát, emlékeit gördülékenyen foglalta szavakba.

Először édesapjáról, Szent-Györgyi Pálról beszélt, aki 1891-ben született Budapesten. Öccsével, Szent-Györgyi Alberttel, a budapesti Ráday utcai lakásban és a Buják melletti Kis-kéri kúrián töltötte gyermekkorát. Középiskolai tanulmányait a budapesti Lónyai utcai Református Főgimnáziumban végezte. Zenei- és jogi tanulmányokat folytatott, 1913-ban jogász doktor lett. 1914-ben hadba vonult, végigharcolta az első háborút, főhadnagyként szerelt le. Azt követően, fiatal jogászként, főispáni titkár volt Esztergomban. A viharos magyar történelem, vagy inkább a politika forgószele Berlinbe sodorta, ahol főiskolai szintű zenei végzettségre tett szert; 1925-ben a dortmundi Operaházban koncertmesteri állást kapott. Ez után, 1936-ban Stuttgart, 1943-ban Bécs következett. Mindkét helyen a rádió szimfonikus zenekarának koncertmestereként gyümölcsöztette zenei tehetségét. A zene világának nagy tehetsége volt ő, szerelmese és virtuóza a hegedűnek.

1946-ban, amikor még Szent-Györgyi Albert egy békés, boldogabb Magyarország megteremtéséért munkálkodott, és csillaga a politika egén is ragyogott, Szent-Györgyi Pál visszatért Magyarországra. Albert öccsével nem sokat lehettek együtt, hiszen a tévútra tért Rákosi rendszerben mélységesen csalódva, Szent-Györgyi Albert 1947-őszén kényszerűségből Amerikába emigrált. Szent-Györgyi Pállal a hatalom éreztette, hogy tudós öccse „hűtlen” lett Rákosi rendszeréhez. Zenekonzervatóriumi állásából elbocsájtották, tehetsége diadalaként azonban az Operaház zenekarában hegedűs tuttiként alkalmazták. A Szent-Györgyi testvérek térben távol kerültek, de lélekben közel maradtak egymáshoz –  meséli Miklós. Nagybátyja, Albert, az Egyesült Államokból segítette bátyját s családja életét. Az akkoriban népszerű IKKA pénz- és segélyküldő intézményen keresztül ajándékokat, lemezeket és pénzt küldött a családnak. Szent-Györgyi Pál 1956 után Kelet-, majd később Nyugat-Berlinben élt, a zenei életben találta meg helyét.

Jó maga, meséli Miklós,1940-ben, Stuttgartban született, 7 éves volt, amikor elkezdte magyarországi életét. Génjeiben családi örökségként hordozta a művészetek iránti vonzódását. A híres Nagymező utcai zeneiskolában és a Zenekonzervatóriumban végezte tanulmányait. Édesanyjával 1958-ban édesapja után mentek Kelet-Berlinbe. Miklós onnan  kalandos úton, Nyugat-Berlinbe, majd onnan a Stuttgartban élő nagyszüleihez jutott. Először Dortmundban tanult, fúvós hangszeren játszott, betegsége azonban letérítette a zenei pályáról. Művészi fejlődésének következő állomása a düsseldorfi Művészeti Akadémia volt. Ezt követően Essenbe került, ahol 1979-ben kinevezték az egyetem professzorának, a művészeti fakultáson. Az 1972-től 2000-ig tartó időszak festőművész pályájának is felettébb termékeny, sikeres évei voltak. A német állampolgárrá válásakor felvett, Nikolaus von Georgi néven számos nagyvárosban mutatkozott be alkotásaival egyéni és csoportos kiállításokon. Alkotásai az ország múzeumaiban, magángyűjteményekben megtalálhatók.

A rendszerváltást követően az elbűvölő szépségű Szent-György hegyen szervezett baráti-rokoni találkozóra kapott meghívást, 1991-ben. A festői szépségű tanúhegyek díszletei között elterülő Balaton-felvidék annyira megtetszett művészlelkének, hogy telket vásárolt, és kis pinceházat épített rá. Noha továbbra is Németországban élt, rendszeresen hazajárt – a szőlőt és a saját készítésű ízletes olasz rizling borát nem lehetett gazda nélkül hagyni! 2005-ben aztán végleg Magyarországra költöztek. A természeti szépségektől ékes Káli-medence peremén, Kővágóörsön egyéni elképzelésük szerint felújítottak egy régi házat, ez lett az otthonuk.

A rendszerváltás kezdetén, meséli a művész, élénk társasági, művészeti élet folyt ezen a vidéken. A Török László fotográfus és felesége által alapított ún. sálföldi Pajta Galéria és Vendéglő  ikonikus találkozóhelye volt a környék, de a távolabbi vidék művészeinek is. Filmesek, festők, énekesek telepedtek le ezen a tájon. Szent-Györgyi Miklós aktív résztvevője volt a kiállításoknak, a különböző művészeti programoknak. Sok művészbarátjához, többi között Cseh Tamáshoz, baráti szálak fűzték. Az idő múlásával sok barát elköltözött a vidékről, és sajnos az e világi létből is.

Szent-Györgyi Miklós nem fest már. Úgy véli, nincs érdeklődés a festmények iránt. A németországi termékeny alkotó évek emlékeit a magával hozott kétszáz festménye őrzi. Ezek jószerével akvarellek, illetve akrillal készült festmények. Valaha olajfestékkel is dolgozott, de nem tudta megszokni a festék illanó anyagát. Beszélgetésünk végén a tágas nappali szobába vezetett, ahol festmények, bútorok, színek sokfélesége ízlésesen elegyedett lakájos enteriőrré. Kértem, beszéljen a szobában lévő festményeiről, és általában a festészetéről. Kérésemre udvariasan azt válaszolta: nem szeret beszélni műveiről. Azon a állásponton van, hogy a festményekről nem alkotójuknak kell szólni. Benyomásai nyomán alkosson véleményt a műről a néző! – mondta. Néhány festményét megtekintve megragadott azok visszafogott, szép színvilága, a képi síkot sajátosan felosztó horizont, amely a néző figyelmét felkelti, az absztrakt és a realista ábrázolás együttes jelenvalóságának felfedezésére ösztönzi.

A „mini tárlat” megtekintése után elköszöntünk egymástól. Feleségével a hagyományos bridzspartira mentek, én pedig egy szép nap élményeivel hazafelé...    Akkor már hevét vesztette a júniusi nap. A Káli-medence üde, zöld vidékén megnyúltak az árnyak, s a Balaton fölött, az égi paláston, már érlelte bíborát a közelgő alkony.... Gondolataim a találkozás emléke körül forogtak. Jó érzéssel töltött el, hogy személyesen megismerhettem a híres, nagy múltú Szent-Györgyi család egyik tagját, Szent-Györgyi Miklós festőművészt, betekinthettem élettörténetének rejtelmeibe. Olyan ember portréja rajzolódott meg bennem, akinek egész életútján át az áthagyományozott családi örökség, a humánum és a művészetek szeretete volt vezérlő csillaga.

Szemenyei Sándor