Röplabda: Zsinórban kilencedik győzelmét aratta a BRSE az Extraligában

2022. január 29. 19:17 | Papp Ádám Sándor

A listavezető Swietelsky-Békéscsaba szombat este a sereghajtó DVTK együttese otthonában lépett pályára a női Extraliga 9. fordulójában.

A két együttes legutóbb október 21-én találkozott a bajnokságban Békéscsabán, akkor a hazai együttes könnyed, 3:0-s győzelmet aratott.

A 2021/22-es kiírás második BRSE - DVTK mérkőzését a csabai lányok kezdték jobban, akik 7:0-ás sorozattal alapozták meg az összecsapás alakulását. A folytatásban Sara Klisura két ász értékű nyitását követően már 13:3-ra vezetett a vendég együttes. A Békéscsaba nem kegyelmezett ellenfelének és 25:9-re zárta le az első szettet. 

A második etapot a házigazda kezdte jobban: a BRSE hibáit kihasználva 8:4-re lépett meg a diósgyőri alakulat. Tóth Gábor együttese lassan, de biztosan zárkózott ellenfeléhez és 10-nél sikerült az egyenlítés. A folytatásban a viharsarki együttes vette át az irányítást: Marta Drpa vezetésével 18:14-es előnyt sikerült kialakítani. A szett végjátéka innen már nem hozott meglepetést: a BRSE 25:18-as sikert aratott.

A harmadik etap ugyan két diósgyőri ponttal kezdődött, a csabaiak gyorsan kapcsoltak és ismét Drpa vezetésével 7:4-es előnyt tudhattak magukénak. A DVTK azonban nem hagyta annyiba, zsinórban négy megszerzett ponttal átvették a vezetést. A folytatásban ismét megfordult a felállás és a Békéscsaba tetemes fórt alakított ki. A második játszmához hasonlóan Tóth Gábor együttese hajrázott jobban és 25:17 nyerte meg a szettet, valamint 3:0-ra a mérkőzést.

A Swietelsky-Békéscsaba a 2021/22-es bajnoki kiírásban még nem talált legyőzőjére, a csabai lányok immár kilencre növelték győzelmi sorozatukat az Extraligában és 25 ponttal vezetik a pontvadászatot. A BRSE legközelebb február 2-án folytatja szereplését, amikor a Vasas Óbuda érkezik a Viharsarokba a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján.

További programok »

FEL