Röplabda: Újabb remek BRSE-siker a Közép-európai Ligában!

2018. január 28. 19:28 | Szegedi Zsolt

A három napos “minitorna” két győztese játszotta tulajdonképpen a harmadik mérkőzést, tehát a döntőnek beillő derbit vasárnap. A csabai lányok és ahorvátok is 3-0-ra verték ugyanis a szlovén Calcit Kamnik együttesét két, illetve egy nappal korábban. Az eddigi eredmények is azt mutatták, hogy ez a két csapat újra össze fog majd csapni a Közép-európai Liga négyes döntőjében is, jó kis meccsre volt tehát kilátás.

Nagyon jó hangulatban, körülbelül 1400 néző előtt indult el a mérkőzés a városi sportcsarnokban. A csabai együttesben ezúttal nem kapott lehetőséget a kezdőben Dobi Edina, Alberto Salomoni mester az Ivanovic, Kosekova, Pekárik, Mlinar, Bodnár, Fresco hatosnak szavazott bizalmat, míg a liberó poszton Szpin kezdett. A viharsarkiak nagyszerűen indították a mérkőzést, a horvátoknak felocsúdni sem volt idejük, máris 5:0 állt az eredményjelzőn. Ekkor szerezte meg első pontját a Mladost, de ezt követően is a nagyszerűen kezdő BRSE-lányok irányítottak, és váratlanul, de kellemes meglepetésre nagyon nagy volt a különbség, 10-1 (!) nyolc perc játék után.. A vendégek mestere, mivel időkéréssel nem nagyon tudott hatni a játékosaira, cserékkel próbálta megzavarni az ellenfelet, kevés sikerrel. Egymást múltak felül a csabai játékosok, nem lehetett felfedezni ekkor gyenge pontot a csapatban, de ha ki kell valakit emelni ebből a szakaszból, akkor talán Ksenia Ivanovic volt a legjobban elemében. A horvát csapat játékosai valószínűleg nem erre számítottak, egyértelműen meg tudta lepni őket az ellenfél, az első játszmában teljesen esélytelenek voltak. A vége a hálás közönség nagy örömére nagyon meggyőző, 25:11-es játszmagyőzelmet hozott a konyhára (1-0).

A második etap kezdetén azért meglátszott, hogy a vendégek edzője, Sasa Ivanisevic elég szigorúan próbált hatni a játékosaira, mert más felfogásban kezdtek hozzá az első pillanatokhoz. Nem lehet mondani, hogy a csabai lányok visszavettek volna a tempóból, de a horvátok sokkal jobban felvették a kesztyűt. Először 4:2-re, majd 5:3-ra vezettek is, de ez sem tartott nagyon sokáig. 6:5-nél már Mlinaréknál volt az előny, sőt, az említett klasszis két remek nyitásával ismét úgy tűnt, a csabaiak dominálhatnak. 8:7-re meg ugyan zárkózott az ellenfél, de 13:8-nál már a horvát edző kért időt. Nagyon színvonalas volt a csata, de szerencsére a labdamenetek végén inkább a csabaiak szereztek pontot, továbbra is kiváló teljesítményt nyújtva. A második vendég időkérésnél már 18:9 volt az állás Pekárikék javára, a csabai nyitássokkal egyszerűen képtelenek voltak mit kezdeni a másik oldalon, és a Mlinar-Fresco-Ivanovic hármas továbbra is “szőnyegbombázást” tartott. A játszma végére már csak az volt a kérdés, milyen különbséggel győz ismét a magyar bajnok. Nos, végül 14 pontot engedélyezett ellenfelének (25-14, 2-0).

Ebben az idényben már többször előfordult, hogy az első két játékban tökéletesen játszanak a lányok, aztán egy kicsit elfogyott a szufla. Kíváncsian vártuk, ezúttal ezt a jó játékot sikerül-e állandósítani. Ezzel most nem volt gond. Anélkül, hogy Alberto Salomoni belenyúlt volna csapata kezdőjébe, hiszen senkit nem cserélt addig, folytatta a remek játékot csapata. A különbség talán ott volt, hogy a Zagreb is összeszedettebben kezdett el játszani, óriásit küzdött azért, hogy meccsben maradjon. Elsősorban Luketic és Samadan ponterős játékának köszönhetően tartotta magát a szerb csapat, 6:6-ig fej-fej mellett gyűltek a pontok. Ekkor azonban Frescón volt a sor, négyet nyitott zsinórban, nem is akárhogyan (10-6)! Ez a megszerzett kis előny tulajdonképpen meghatározta a továbbiakat, hiába próbált meg mindent az ellenfél, ezen a napon nem tudott fogást találni a BRSE-n. Mlinar és Ivanovic extraklasszis-teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetően 21-15-ös állásnál Nagy Esztert is pályára tudta küldeni a mester, hosszú idő után tétmeccsen először. Ekkor még a horvátoktól láthattunk egy utolsó fellángolást, hiszen három pontra feljöttek, de összességében nem volt nyitott kérdés: a nagyszerű teljesítményt nyújtó hazaiak 25:19-re nyerték az utolsó játékot, és ezzel együtt magabiztosan, 3-0-ra a derbit.

Erre mondják azt, férfias küzdelemben remek siker született, kitűnő teljesítménnyel hozta ezt a találkozót a BRSE, ezzel együtt bebizonyítva, van esélye a címvédésre ebben az esztendőben!

 

További programok »

FEL