Röplabda: Országos bajnok a BRSE U17-es csapata

2022. május 15. 19:18 | Papp Ádám Sándor

Hétvégén Békéscsaba adott otthont az Országos Serdülő Bajnokság döntőjének. A fináléban a felnőttekhez hasonlóan a BRSE és a Vasas együttese csapott össze. Az U17-es korosztályban a házigazda 3:2-re múlta felül a fővárosiakat, így Nagy Attila csapata hódította el az aranyérmet.

Az első játszmát a Vasas húzta be a Békéscsabai Röplabda Akadémián azok után, hogy a szett elején igencsak beragadt, de képes volt fordítani a fővárosi alakulat. A folytatás hasonlóan alakult, csak éppen ellentétes előjellel, Nagy Attila tanítványai tüntették el az elején összeszedett hátrányukat, majd el is vitték a második játszmát.

A harmadik felvonásban is a csabaiak diktálták a tempót, ám Kőnig Gábor csapata visszakapaszkodott, de az utolsó rohamokat sikerült visszaverni. A negyedik szettben végig fej-fej mellett haladtak a felek, a hajrához a BRSE hárompontos előnnyel érkezett, és bár ugyanennyi bajnoki labdája volt a hazai csapatnak, nem sikerült lezárni a találkozót, fordított és egyenlített a Vasas.

Jöhetett az ötödik szett, korántsem meglepő módon. Ekkor viszont némi túlzással már csak egy csapat volt a pályán, a békéscsabaiakban volt még rejtett energiatartalék, amit ki is tudtak tenni a pályára, és egyre nagyobb különbséget kiépítve magabiztosan nyerték meg a ráadást, ezzel együtt pedig az országos bajnoki címet is. 

Végeredmény:
BRSE Fehér–Vasas „A” 3:2 (16:25, 25:11, 25:22, 24:26, 15:6)

Második helyen a Vasas végzett, a harmadikon a Gödöllő, a negyediken az UTE, az ötödiken a Szent Benedek Röplabda Akadémia, a hatodikon pedig a Szegedi RSE.

A csapat legjobbjának Nánási Zoét választották, a hatos döntő legjobb támadójának járó elismerést Tuska Brigitta (BRSE) nyerte el, a legjobb feladó Fekete Ramóna (BRSE), a legtechnikásabb játékos Jámbor Cecília (Vasas), az MVP pedig Radnai Lili (BRSE) lett.

Forrás: brse.hu

További programok »

FEL