Röplabda: Frissebb maradt a Vasas, bajnoki ezüstérmes a BRSE - galériával

2022. május 10. 19:56 | Kovács Dávid

A Swietelsky-Békéscsaba ugyan vasárnapi sikerével kiharcolta az ötödik mérkőzést a női röplabda Extraliga döntőjében, de a maratoni finálé végén a Vasas volt a jobb és 3-0-s győzelmével megszerezte hetedik bajnoki címét!

SWIETELSKY-BÉKÉSCSABA – VASAS ÓBUDA 0:3 (-20, -17, -15)
Extraliga-döntő, 5. mérkőzés, Békéscsaba, 2000 néző. Vezette: Mezőffy, Adler.
BRSE: Kornienko 1, Klisura 9, Pekárik 5, Drpa 10, Glemboczki 3, Bodnár 3. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári, Zólyomi 1, Bagyinka 1, Karhu 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.
VASAS: Fábián 1, Török 17, Papp O. 9, Bannister 10, Boyko 12, Abdulazimova 9. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Zernovic. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos.

A két csapat minden idők leghosszabb női fináléját vívta, kedden azonban már mindenképp döntésre kellett vinni a dolgot: kevesebb mint 48 órával, a vasárnapi, negyedik ötszettes találkozó után a városi sportcsarnok adott otthont a mindent eldöntő összecsapásnak!

Már egy órával az összecsapás előtt alig akadt szabad parkolóhely a csarnok mellett, folyamatosan érkeztek a szurkolók az arénába, a csabai klub utánpótlás játékosai az álló szektort is megtöltötték erre a történelmi mérkőzésre. Egy kérdés várt megválaszolásra: a Békéscsaba hatodszor vagy a Vasas hetedszer?

A vendégek kiválóan nyitották az összecsapást, villámgyorsan négypontos előnyre tettek szert, így Tóth Gábornak időt kellett kérnie (1:5). Lassan belelendültek a hazaiak is, Glemboczki Zóra pontjai után Taylor Bannister hibája kellett az egyenlítéshez (7:7). Ismét a vendégek percei következtek, Török Kata révén újra három egység lett a különbség a csapatok között (8:11). Az első vitatott ítélet után a Vasas lépett előrébb, Török jó befejezése után pedig a csabai vezetőedző már másodszor hívta magához játékosait (12.16). Pár pillanattal később a fővárosiak reklamáltak, de a Csabáé volt a pont, jött is az első Vasas-időkérés (15:17). A vendégek tartották a vezetést és Yuliya Boyko kiváló megmozdulása után ötpontos előnnyel kezdték a végjátékot (18:22). A Vasas nem engedte ki a kezéből a szettet, Marta Drpa rontott nyitása után megszerezte a vezetést (20:25).

 

(Fotó: Kuti István)

(Fotó: Kuti István)

 

A térfélcsere után a Csaba nyitott jobban, a meccs addigi leglátványosabb labdamenetét Sara Klisura egy ejtéssel zárta le, majd Drpa helyezett el egy bombát a vendégek térfelén (5:2). Óriási mezőnymunkát végzett mindkét csapat, minden pontért meg kellett dolgozni a csapatoknak. Feljavult a Vasas, Papp Orsolya pontja után már egál volt az állás, Tóth Gábor pedig időt kért (9:9). A vendégeket ekkor nem lehetett megfékezni, a hazai hibákat kihasználva egy 7:0-s sorozatot építettek (9:14). A vendégek tűntek frissebbnek a vasárnapi, újabb maratoni csata után, Bagyinka és Drpa mellett pottyant le egy megoldható labda (13:19). Török Kata tolta a fővárosiak szekerét, ráadásul ebben az időszekban még a szerencse is elpártolt a csabai gárdától (14:23). A 23 éves válogatott ütő megállíthatatlan volt, újabb kiváló ütése után újra egy szettre került csapata a bajnoki aranyéremtől (17:25).

Az önbizalomtól duzzadó piros-kékek lendületben maradtak, Tóth Gábornak percek alatt kétszer is időt kellett kérnie (0:7). Marta Drpa ugyan megtörte a csabai pontcsendet, de a Vasas tartotta fölényes vezetését (3:11). A szerb játékos próbálta kirángatni csapatát a gödörből, de amikor ő is elhibázott egy óriási lehetőséget, akkor végleg eldőlni látszott a csata. A lelkes Vasas-tábor tízet is számolhatott a talán hitét vesztő csabai csapatra (5:15). A hajrában már felharsant a jól ismert „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!” rigmus, amely nem a népesebb hazai drukkerhad, hanem a fővárosi szurkolók torkából szólhatott. A tíz bajnoki elsőséget érő labda közül a másodikat a kiválóan játszó Török Kata ütötte be (15:25).

 

(Fotó: Kuti István)

(Fotó: Kuti István)

 

A Vasas több jó egyéni teljesítményt vonultatott fel a szezon utolsó mérkőzésén és ezúttal csapatként is felülmúlta ellenfelét. A bajnoki címet ünneplő fővárosi drukkerek és természetesen a hazai szimpatizánsok is megtapsolták a nagyot küzdő csabaiakat, akiknek talán kevesebb erejük maradt a mindent eldöntő aranycsatára.

A fővárosi klub hetedik bajnoki címét ünnepelte és jövőre a Bajnokok Ligájában szerepelhet, a Swietelsky-Békéscsaba pedig ezüstérmével a CEV Kupában mérettetheti meg magát!

 

(Fotó: Kuti István)

(Fotó: Kuti István)

 

Így látták a vezetőedzők

 

Tóth Gábor: A mentálisan jobb csapat nyert, mi pedig kisajtoltunk magunkból mindent, ami bennünk volt. Ez ma sajnos ennyire volt elég, gratulálok a Vasasnak a tökéletes szezonhoz és azt kívánom, hogy jövőre minden döntőben találkozzunk!

Giannis Athanasopoulos: Mindkét csapat megérdemel minden dicséretet, gratulálok a Békéscsabának, fantasztikus döntőt játszottunk velük! Megérdemelten nyertünk, mert ma mi voltunk a jobb csapat, de még egyszer mondom, hatalmasat harcolt a két gárda.

 

Galéria

További programok »

Sport

Szoros meccsen szenvedett vereséget Kazincbarcikán a Békéscsaba

A Kazincbarcika otthonában folytatta a 2024/2025-ös szezont a labdarúgó NB II-ben a Békéscsaba 1912 Előre vasárnap. A mérkőzésen inkább a hazai csapat akarata érvényesült, a vendégek csak szépíteni tudtak, egyenlíteni már nem. A Békéscsaba ezzel a vereséggel visszacsúszott a tabella 14. helyére.
2024. október 6. 21:00
FEL