Röplabda: Bezsonova szerint a csapategység lehet a kulcs Nyíregyházán

2020. október 22. 11:33 | behir.hu

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE ukrán játékosa a klub hivatalos oldalán nyilatkozott korábbi sérüléséről, az eddigi Extraligás mérkőzésekről, illetve arról, hogy mit vár a Nyíregyháza elleni rangadó előtt.

– Az előző szezonban volt egy komoly sérülésed, azonban az alapozást már Békéscsabán csináltad végig. Milyen állapotban vagy jelenleg?
 
- Való igaz, hogy a koromhoz képest egy elég komoly sérülést szenvedtem az előző szezonban, amiből sikerült teljes mértékben felépülnöm. Jól érzem magam, ez talán annak is köszönhető, hogy majdnem egy teljes évem volt felkészülni mind mentálisan, mind fizikálisan az új kihívásokra. Kipihentem magam és feltöltődtem. Jó formában vagyok, megfelelően fel tudtam készülni az idei szezonra, melyben fontos szerepe van a klub által biztosított nagyszerű feltételeknek, valamint a szakmai stáb magas szintű munkájának.
 
 
– Számos felkészülési mérkőzés és az első három bajnoki forduló után immár testközelből van tapasztalatod az ellenfelekről. Mit gondolsz az Extraliga erősségéről és az ellenfelekről?
 
- Véleményem szerint egy nagyon erős bajnokságban szerepelünk ebben a szezonban. Az eddigi tapasztalatok alapján ellenfeleink felkészültek és jó fizikai állapottal rendelkeznek. Biztos vagyok benne, hogy a csapatok még erősebbek lesznek az idény hátralévő szakaszában.
 
 
– Az Újpest elleni találkozón a mezőny legjobbja voltál, minek volt köszönhető ez a remek teljesítmény?
 
- Az UTE elleni mérkőzés hetében nagyon sok egyéni edzésünk volt. A pénteki mérkőzésre elszántan és mentálisan felkészülten érkeztem, ez volt az oka annak, hogy jól játszottam a fővárosiak otthonában. Ezt azonban nem értem volna el a csapattársaim segítsége nélkül. Ez egy csapatsport, ahol egymást segítve tudunk eredményesek lenni.
 
 
– Szombaton újabb rangadó következik, hiszen a Kaposvárt és a Vasast is legyőző Nyíregyháza otthonába látogatunk. Mit vársz a mérkőzéstől, melyek ellenfelünk erősségei és mi dönthet?
 
- Az ellenfelünk egy technikás, jó játékosból álló együttes, akikkel szemben nem lesz könnyű dolgunk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy elsősorban a saját felkészülésünkre, játékunkra kell koncentrálni. Jó erőben vagyunk, bízom a csapategységünkben és abban, hogy győztesként térünk majd vissza Békéscsabára.
 
 
Forrás: brse.hu
 

További programok »

FEL