Röplabda: A BRSE veretlenül zárta az Extraliga alapszakaszát

2018. március 3. 19:47 | Kovács Dávid

Szerda esti fővárosban aratott győzelmével a Linamar-BRSE együttese bebiztosította első helyét az Extraliga alapszakaszában. Az utolsó, Nyíregyháza elleni összecsapáson a címvédő még a veretlenséget is megőrizte, és hazai pályán kezdheti majd a bajnoki elődöntőt.

A csabai kezdőben ezúttal Nagy Eszter és Glemboczki Zóra is helyet kapott, a nyírségieknél pedig először volt a pályán vendégként a BRSE-vel több sikert elérő Tanja Matic. A házigazda folyamatosan növelte az előnyét az első szettben, 17:11-nél Horváth András időkérése sem fékezte meg a hazai lendületet. A játszmát végül Dobi Edina zárta le (25:16).

A második etapban sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 13:13 után a BRSE újítani tudott és három egységgel ellépett. A vendégek azonban nem adták fel és kiélezett hajrát harcoltak ki, sőt, szettlabdáig is eljutottak. Ezt azonban nem tudták kihasználni, végül Lucia Fresco és Nagy Eszter megoldásai tettek pontot a felvonás végére (27:25).

A harmadik játszma három nyírségi ponttal indult, de a szett derekán már magabiztosan vezetett a házigazda (12:7). A Fatum azonban nem zuhant össze és fordított: Sanja Kalicanin vezérletével pedig kiküzdötte a folytatást (21:25).

A negyedik játékban újra egy lendületes BRSE futott ki a pályára, a vendégek nem tudták megfékezni a címvédőt. Lucija Mlinar és Glemboczki Zóra ponterős teljesítményével csak hazai győzelem születhetett.

A BRSE 3-1-es sikerével veretlenül zárta az Extraliga alapszakaszát és pályaelőnnyel vívhatja majd a bajnoki elődöntőt. A következő feladat azonban a MEVZA Final Four lesz, amelyre még egy hetet készülhetnek Molcsányi Ritáék.

A Nyíregyháza elleni mérkőzés összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkörben is láthatják, a teljes mérkőzést pedig a magazint követően, 21 órától mutatjuk meg a 7.Tv-n!

 

 

 

További programok »

FEL