Röplabda: A 17 éves Fekete Ramóna profi szerződést kapott a BRSE-től

2024. május 31. 15:14 | behir.hu

Fiatal tehetséggel erősít a békéscsabai röplabda csapat.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület stratégiai célja egy olyan fenntartható működés kiépítése, amelyben kiemelt szerepet játszanak a saját nevelésű, fiatal tehetségek – írta közösségi oldalán pénteken a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. Hozzátették: erre a közeljövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnének, a koncepció részeként pedig több tehetséges korosztályos válogatott sportolóval írnak alá hosszabb távú megállapodást.

Egyúttal bejelentették, hogy a 17 éves Fekete Ramónával is profi szerződést kötöttek. A fiatal feladó 2014-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival a Petőfi Utcai Általános Iskolában, majd végigjárva a korosztályos csapatokat jutott el az első csapatig; az élvonal közege nem lesz számára ismeretlen, ugyanis már 14 évesen bemutatkozott az Extraligában. Ezen kívül idén az Európa-bajnoki kvalifikációt sikerrel abszolváló U18-as magyar válogatott kezdő feladója volt.

Ezzel párhuzamosan a klub köszönetet mondott Kotormán Rékának az elmúlt szezonért, akinek épp szerdán járt le a szerződése, illetve jelezte, hogy civil pályán helyezkedne el, így távozik a BRSE-től.

További programok »

FEL