Róka garázdálkodik Jaminában

2020. október 29. 13:06 | Csiffáry Zsuzsanna

Csütörtök reggel rókát láttak a jaminai Wagner utcában. A róka békésen sétált az úton, elmondottak alapján a szájában csirke volt.

Lipták Tímea éppen a Csaba tótól tartott kifelé autójával 7:15-kor, a Wagner utcában, amikor észrevette, hogy az úton békésen sétál egy róka.  Végig a szájában volt az elejtett baromfi.

Az esetről Zúberecz Tibor Békés megyei fővadász azt mondta: ebben az esetben az a jó hír, hogy mivel a róka vadászott, elkapta a baromfit, így nem veszett – ellenkező esetben barátságos lenne. Hozzátette: a rókák veszettség elleni vakcinázása '90-es évek óta tart.

– Minden tavasszal elvégezzük a rókák orális immunizációját, amely októberben ért véget, így a veszett vad ritka, mint a fehér holló. Érthető, ha a tulajdonos nem tartja ezt pozitív történésnek, mivel a saját háziállatát kapta el a vad. Egyre többször kapunk bejelentést arról, hogy lakott területre merészkedik nemcsak ez az állat. Pár hete a Gyulai úti körforgalomnál például vaddisznót ütöttek el – fogalmazott a megyei fővadász. 

Hozzátette, hogyha valaki a saját területén lát rókát, csapdával elfoghatja ugyan, de csak saját költségéből, mivel az nem vadászterület. Javasolja, hogy a Kormányhivatalt értesítse az, aki a saját udvarán, háza előtt vagy az utcájában látott rókát.

A megyei fővadász elmondta, hogy a róka különösen szereti a városszéleket, ahol kisebb a mozgás: kiváló éléskamra a róka számára, mert a baromfik, egerek és más, kisebb rágcsálók is táplálékforrást jelentenek számára, amelyekből bőven van ezeken a helyeken. Az utcában egy elhagyatott ház vagy telek mellékhelyiségeit saját lakhatásra is használhatja, raklapok alatt, egyéb zeg-zugokban sokszor lefial, "beköltözik a városba". A vadásztársaság más bejelentést is kapott már: a róka nemcsak a városszélen jelent meg, hanem a forgalomhoz sokkal közelebb is.

 

Fotó: Lipták Tímea - róka jaminában

További programok »

FEL