Rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés kedden

2023. március 5. 16:15 | behir.hu

Európai uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – közölte vasárnap a Miniszterelnökség. Az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én.

A Schengeni Információs Rendszer új verziójának üzembe helyezése miatt a kormányablakokban ezen a napon nem intézhetők például a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, útlevéllel, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek, illetve többek között a gépjármű forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés ügyintézése is szünetel.

Továbbá március 6-án, hétfőn csak a délig rögzített kérelmek esetében van lehetőség az azonnali, 24 órás eljárás keretében kiállított útlevelek átvételére aznap 15 óra után a Központi Okmányirodában (Budapest, XIII. ker. Visegrádi u. 110.) – közölték.

Forrás: vg.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL