Rendhagyó Megyenap: Csak a kézműves vásárt és a piacot tartották meg

2020. szeptember 5. 13:22 | Hidvégi Dávid

A Békés Megyei Önkormányzat ötödik alkalommal szervezte meg Békés megye legnagyobb kézműves vásárát és kistermelői piacát, ahol 50 megyei kézműves és kistermelői portékáját nézhették és vásárolhatták meg a békéscsabai Szent István térre kilátogatók.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta: a Megyenap az elmúlt négy évben kinőtte a Szent István teret, hiszen a színház előtti területet is be kell rendezniük. Zalai Mihály hozzátette: ebben az évben a világjárvány miatt rendhagyó módon az ötből csak egy szekciót szerveztek meg.

– Nincs színpad, nincsenek műsorok, nincs nemzetiségi bemutató és ételkóstoló. Nem mutatkozhattak meg a megyei értékek és a települési értéktárak, illetve nincs katonai hagyományőrző. Csak a kézműves vásárt és a termelői piacot hívtuk meg, őket is csökkentett formában, hiszen az elmúlt években már közel nyolcvan kistermelő és kézműves jelent meg a vásáron. Idén azt az ötven kézművest és kistermelőt hívtuk meg, akik az első Megyenap óta velünk vannak és hűségesek a rendezvényhez. Ezzel akartuk segíteni a piacra jutásukat, hiszen kimaradt egy egész nyári fesztiválszezon – fogalmazott az elnök.

 

 

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület mesterségbemutatóval, népművészeti kiállítással, népi kézműves játszóházzal, kreatív játszótérrel és kosaras körhintával készült.

– A Mesterségek ünnepe másként című rendezvénnyel csatlakozhattunk a vásárhoz, hiszen stílusában abszolút illeszkedik a mi tevékenységünkhöz a megyenapi vásár. Ez egy rendhagyó rendezvény idén, hiszen a Mesterségek Ünnepét a főszervező, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége különleges formában szervezi meg. A Budai várban leszűkült a rendezvény, hiszen csak a színpadi produkciókra koncentrálódott, illetve a Hagyományok Házában nyílt egy kiállítás. Szeptemberben és októberben pedig hét régióban, hét nagy városban rendezi meg az úgynevezett Mesterségek Ünnepe Másként programot, ami Békéscsabán szeptermber 5-én jöhetett létre – emelte ki Kocsis Klára, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársa, projektmenedzsere.

 

Galéria

További programok »

FEL