Megyenap: Újra középpontban a megye értékei - galériával

2021. szeptember 4. 11:28 | Kovács Dávid

Színpadi programok nélkül, de kézműves vásárral, kistermelői piaccal és hagyományőrző bemutatókkal szervezte meg ebben az évben a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot.

A Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület sortűzzel törte meg a város csendjét szombat reggel, bár már a hivatalos megnyitó előtt is egyre többen gyülekeztek a Szent István téren. Az idei Megyenapon ugyan a koncertek elmaradnak, de ezúttal is bemutatkoznak a megyei települések, kulturális csoportok, az érdeklődők megismerhetik a Békés Megyei Értéktárban szereplő kincseket, valamint megtekinthetőek és meg is vásárolhatóak a megyében dolgozó kézművesek termékei.

A megnyitón a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke örömét fejezte ki, hogy újra megmutathatják a térség értékeit és mindezt a megye szívében tehetik. Zalai Mihály kiemelte, hogy ugyan teljes szélességében nem tarthatják meg a programot, de az a gondolat megjelenik, ami életre hívta a Megyenapot: ismét középpontba kerülnek azok az értékek, különbözőségek, értékek, különlegességek, amelyek a megyét jellemzik.

 

Zalai Mihály, Krizsán Anett, Herczeg Tamás és Szarvas Péter (Fotó: Such Tamás)

Zalai Mihály, Krizsán Anett, Herczeg Tamás és Szarvas Péter (Fotó: Such Tamás)

 

A Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója Takács Árpád kormánymegbízott nevében köszöntötte a főtérre látogatókat. Krizsán Anett hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél év eseményei után még jobban felértékelődnek azok a kincsek, amelyekkel a megye rendelkezik.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a Megyenapon is megtalálható értékek kötöttek össze a múltban, kötnek össze most és remélhetőleg a jövőben is ezek tartanak majd össze minket.

A megnyitó részeként a 2020-ban és idén a Békés Megyei Értéktárba bekerült értékek felterjesztői és tulajdonosai vehettek át díszoklevelet.

 

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai (Fotó: Such Tamás)

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai (Fotó: Such Tamás)

 

 

A Békés Megyei Értéktárban helyet kapó legújabb értékek:

Dr. Tóth Elek szilvanemesítő munkája, DUMA'Színház, Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, Apor Vilmos munkássága, Békés Megyei Szűcshimzés, Mogyoróssy János Városi Könyvtár gyűjteménye és tevékenysége, Történelmi Magyarország mértani közepe emlékhely, Molnár-C. Pál festő és grafikus munkássága és a Molnár-C. Pál Emlékház, Kis-sárréti karikás ostor, Szarvasi Vízi Színház, Százéves Cukrászda, Gyulai Várfürdő, Gyulai Kapus-híd, Szarvasi szárazmalom, Dr. Mosonyi Emil munkássága és a Tájvízház

 

Galéria

 

További programok »

FEL