Rendben halad a Kórház utcai stadion felújítása

2017. április 20. 10:28 | Busi Ottó

A békéscsabai Kórház utca stadion lelátójának bontási munkálatait befejezték, a régi, fedett lelátót teljes egészében lebontották. A helyére egy vadonatúj, komplett épület készül, lelátóval, kiszolgáló egységekkel és a technikai eszközök számára létfontosságú elemekkel.

Jelenleg a mélyalapozási, cölöpözési munkálatok zajlanak, utóbbiból összesen 286 készül el. Az eredeti terveken módosítaniuk  kellett a szakembereknek, ugyanis a munkálatok során előre nem várt nehézségekkel szembesültek. Kiderült ugyanis, hogy a talajvíz sokkal magasabban van, mint azt az előzetes feltárások mutatták, valamint a közművek kiváltásával is foglalkozniuk kellett az építőknek.

A további munkálatok már látványosabbak lesznek, amelyek a kivitelező elmondása alapján határidőre - július közepére - elkészülnek.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Sport

Karácsonyi évzáró ünnepi küzdelmek Elek városában

Az Eleki Küzdősport Egyesület tavaly alakult, és már akkor is egy jelentős rendezvénnyel mutatkozott be, amikor megrendezte a Gyakorló Küzdelmi Napot az eleki sportcsarnokban. A tavaly decemberi sikeres esemény ösztönzést adott arra, hogy idén is megrendezzék a küzdelmi napot.
2025. december 23. 17:26
FEL