Rablás miatt tartóztatta le a bíróság a sértettet elkábító és kifosztó nőket

2019. augusztus 27. 10:12 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség rablás bűntette miatt kezdeményezte egy 24 és egy 49 éves battonyai nőnek a letartóztatását, akik májusban a saját otthonában gyógyszereztek be egy férfit Battonyán és elvették az értékeit.

A két nő 2019 májusában egy háztartásban éltek. Május 07-én a 24 éves nő közölte az idősebb társával, hogy elmegy a sértetthez és pénzt kér tőle kölcsön. Az idősebb nő nem sokkal később arra kérte, hogy a sértettet itassa le, vagy keverjen az italába gyógyszert, hogy elaludjon abból a célból, hogy a férfi lakóházában található értékeket el tudják tulajdonítani. Ebbe a fiatalabbik nő bele is egyezett és idősebb társától átvett 2 szem összezúzott gyógyszert, amit az este folyamán a sértett italába belekevert. A férfi rövid idő elteltével elaludt és öntudatlan állapotba került. A fiatalabb nő ekkor felhívta társát, aki a helyszínen megjelent, majd a két nő kutatást végzett a házban, amelynek eredményeként közel 170 ezer forint érékben tulajdonítottak el készpénzt és különféle használati tárgyakat a sértettől, így mobiltelefont, botmixert, talpmasszírozó gépet, öngyújtót, svájci bicskát, vérnyomásmérőt, ágyneműgarnitúrát.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére a fiatalabbik gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor. Idősebb társa a cselekményt különös visszaesőként és más büntetőeljárás hatálya alatt követte el, így az esetében bűnismétlés veszélye is fennállt, illetőleg megalapozottan tartani lehetett attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk vagy a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével, illetve a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

 

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

További programok »

FEL