1200 üzenet és 700 hívás után sem hitte el a férfi, hogy vége a kapcsolatnak

2022. február 8. 10:21 | behir.hu

Zaklatta és gyilkossággal is fenyegette volt párját egy dombegyházi férfi.

Garázdaság vétsége, volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette, valamint zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 25 éves büntetett előéletű dombegyházi férfi ellen – tájékoztatta szerkesztőségünket a Békés Megyei Főügyészség.

A férfi és a sértett nő 2020 májusáig élettársak voltak, kapcsolatukból egy gyermek is született. A nő a kicsivel tavaly április 11-én Battonyán, a Petőfi téren lévő játszótéren volt, ahol megjelent a férfi is. Veszekedni kezdtek: a férfi szidalmazta a sértettet, meglökte, megrángatta, leköpte, majd azzal fenyegette meg, hogy elkapja az utcán és megöli, továbbá azzal, hogy ha nem engedi látni a gyermekét, vagy tiltja tőle, akkor megöli őt. Az ügyészség szerint a vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A férfi ezen felül 2021. március elejétől 2021. június végéig a sértettet akarata ellenére különböző napszakokban hivogatta és üzeneteket küldött neki: négy hónap leforgása alatt 1268 SMS-t küldött a sértettnek, valamint 699 alkalommal hívta telefonon.

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL