– Honnan jött a MenőMegyer Egyesület létrehozásának az ötlete?
– Én Mezőmegyeren születtem és majdnem harmincéves koromig ott éltem. Ezt követően gazdasági okok miatt egy panellakást választottunk, ez is jelentős életszakasz volt, miközben végig vágytam vissza Mezőmegyerre. Három évvel ezelőtt tudtunk vásárolni egy családi házat itt, így ismét megyeri lettem, még nem voltam „menő”. Tavaly júliusban fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy a régi időkből vissza kellene meríteni azt a közösségi életet, ami nekünk gyerekkorunkban, fiatal felnőtt korunkban még megvolt. Szerettem volna belefolyni ennek a közösségnek az életébe. Találkoztam egy hozzám hasonló korú fiúval, aki ma már nem megyeri, de jót nosztalgiáztunk erről a településrészről. Akkor fogalmazódott meg bennünk, és akkor mondtuk ki ezt először, hogy milyen menő volt nekünk ezen a környéken élnünk. Utána létrehoztam ezt a csoportot, néhány ismerősömmel meg is osztottam, de még nem töltöttük meg tartalommal. Viszont mindenki elmondta, aki belelátott ebbe a gondolatmenetbe, hogy erre a fogalomra esetleg vissza lehetne építeni a régi időket. Buzdítottak, hogy kezdjünk ezzel valamit, ez tavaly, július végén meg is történt. Egy kultikus helyre, a nagybuszmegállóba hívtam az embereket random, és többen eljöttek, körülültek, és beszélgettünk. Jórészt ők lettek azután az egyesület megalapítói. Így indult el ez az egész, rengeteg ötlet, rengeteg program, rengeteg jó fej megyeri ember adja össze azt a halmazt, amit most már MenőMegyernek nevezhetünk.
– Ahogy fogalmaztál korábban, az egyesületben „csinálás van”, hétről hétre történik valami az egyesület életében. Nemcsak beszéltek dolgokról, hanem amit tud a közösség, azt meg is csinálja. Ez hogyan zajlik?
– A „csinálás” valóban rajtam maradt. 4-5 éve töltöm meg ezt a fogalmat azzal, hogy amihez nyúlunk, az működjön. Nem nagyon szeretjük az üres beszédet, és az embereknek is igényük van arra, hogy történjenek a dolgok a környezetükben. El lehet mondani egy utcáról, hogy szemetes, de az nagyjából annyit is ér, hogyha nem megyünk ki egy zsákkal, és nem szedjük össze azt a szemetet. Az embereknek csak egy szikra kellett ahhoz, hogy csatlakozzanak egy jó folyamathoz, egy jó gyakorlathoz. Könnyebb odamenni 3-4 emberhez, aki már éppen szedi a szemetet, összekapar valamit, elültet valamit, öntöz, vagy megkalapál, minthogy önmaguk elinduljanak. Sok emberben ez nincs meg, bennünk megvolt, elkezdtük, és ehhez csatlakoztak az emberek. Nemcsak beszélünk róla, hanem meg is cselekedjük. Leginkább egyébként csináljuk, és utólag számolunk be a történésekről. Jó, menő egy ilyen közösséghez tartozni.
– Miért volt fontos, hogy egyesületté váljon ez a közösség?
– Rengeteg mindent meg lehet csinálni a két kezünkkel. Viszont akár a hatóságokkal, akár az önkormányzattal, egyéb hivatali szereplőkkel könnyebb együttműködnie egy egyesületnek. Leginkább ez volt az, ami indikálta ennek a létrehozását. Emellett volt egy igény is az emberekben, hogy valahogyan nevezzük el magunkat. A közösségi médiában létrehozott csoportot igazából a szél is el tudja fújni – adódhat valamilyen technikai hiba, ami miatt esetleg nem lesz elérhető. Tehát ezek összessége volt az, ami miatt megalakult az egyesület, hogy vegyenek egy kicsit komolyabban minket.
– Mi az, ami már az egyesülethez köthető Mezőmegyeren?
– Volt néhány forró pont, szemétkupacok, néhány olyan elvadult, elhagyott rész. Itt „közterületi csinálások” voltak leginkább. Volt egy komolyabb ügyünk is: 19 kultikus nyárfát visszaültettünk. Régen sokkal több volt, de az én generációmnak már 19 nyárfaként maradt meg, sokan nőttünk fel mellettük. Ez Mezőmegyer külterületén van. Amikor ezek a fák vágásra érettek lettek, nyilván kivágták őket, most hangulatjavító lépésként hoztuk vissza ezt. Gyakorlati szempontból pedig visszakanyarodok oda, hogy odafigyelünk a településrész rendben tartására, az elhagyatott részekre, a virágosításra. Ez nem jelenti azt, hogy a város nem végzi a dolgát nálunk, viszont elképzelhető, hogy a sorban nem a legelső helyen vagyunk. Illetve van néhány olyan rész, ami nem a fősodorban van, hanem egy mellékutcában van, egy zsákutcában vagy akár egy külső területen, de azt is fontos rendbe tenni.
– Ezen felül egyébként mondhatni történelmi helyet is felkaroltatok.
– Sokan azt mondják, hogy Mezőmegyeren nagyjából nincs semmi, és nem is történik soha semmi. Kevesen tudják például azt, hogy ’44 októberében a fejünkre esett egy repülőgép. Rengeteg munkája van egy békéscsabai fiúnak, Domokos Ferencnek, aki több roncsdarabot, történetet és ehhez kapcsolódó szálat tárt fel. Néhányszáz méterre tőlünk lezuhant egy bombázó, a részei a mai napig a fölben vannak. Ezt is próbáljuk végig kutatni, így elképzelhető, hogy lesz egy olyan történet is, ami Mezőmegyerhez köthető történelmi esemény. Nyilván szeretnénk bemutatni majd ezeket a roncsokat, szeretnénk a történelmet egy kicsit ott igazolni.
– A „csináláshoz” visszatérve rendbe tettétek az óvoda udvarát is.
– Nagyon sok tagunk gyermeke jár abba az óvodába. Ők jelezték, hogy van egy olyan kimaradt terület, ami nem állt rendelkezésükre, mert rendezetlen volt. A segítségünket kérték. Néhányszáz négyzetméterről van szó, és a klasszikus száraznövényzet, mindenféle elhalt fák, invazív fajok kitakarítása volt a feladat, ezt családi napokon oldottuk meg. Az volt a cél, hogy ezzel a területtel növeljük az óvoda játszó részét, illetve egy komposztálót hozzunk ott létre. Nagyon népszerűek voltak ezek a napok, 20-30 ember is megjelent esetenként, és aki tudta, tette ott a dolgát. Olyan is volt, aki néhány tálca süteménnyel, vagy üdítővel, ásványvízzel járult hozzá a munka sikeréhez.
– Mezőmegyer Békéscsaba olyan falusias része, ahol az emberek jellemzően jobban odafigyelnek egymásra. Ti mit tapasztaltok ezzel kapcsolatosan?
– Sokakban megvan az igény arra, hogy jobban megismerjük egymást. Most akár a világ másik végén élőkkel is beszélhetünk néhány kattintás után, viszont igény van a személyes kontaktusra. Mezőmegyeren régen kiültünk a buszmegállóba, beszélgettünk, ott sötétedett ránk. A szüleink hajkurásztak minket a faluban, hogy végre hazamenjünk már. Ez a nosztalgia jött bennünk vissza, és nyilván egy valóban civil közösségben szerették volna ezt sokan megélni, mindenféle más szándék nélkül. A rend, az egymás társaságának az öröme, és az az eredmény, amit ezek mentén meg tudunk valósítani, az a fontos a számunkra.
– Ennek köszönhető, hogy fiatal egyesületként Közösség díjat kaptatok?
– Egy Herczeg Tamás által alapított díjról beszélünk, de a lakosság szavazhat arról, hogy ki kapja. Nagy meglepetés volt, amikor szóltak, hogy roppant módon szavaznak ránk az emberek. Nagyon fiatal egyesületről van szó, de talán az emberek látták, hogy amit mondunk, azt meg is csináljuk, ezért szavaztak ránk.
– Folyamatosan vannak programjaitok, közösségi alkalmaitok. Mire várjátok a megyerieket legközelebb?
– Az élet termeli ki azokat a dolgokat, amelyekbe bele kell folyjunk, illetve a tagok is ötletekkel állnak elő. Most egy nagy szemétszedésre készülünk. Akik gyalog járnak Megyeren, látják, hogy néha azért véletlenül az emberek elejtik a kezükből a szemetet. Én nem mondom, hogy direkt dobják el, de illik őket figyelmeztetni erre, hogy esetleg szorítsák meg jobban. Ha nem sikerült, akkor pedig kimegyünk és összeszedjük. Tehát az elkövetkezendő néhány hétben ebben szeretnénk lépni. Lesz majd egy gyermeknap a nagy focipályán, amelyet a futball klubbal és az Arany János Művelődési Házzal közösen rendezünk, illetve az ültetési időszakban tovább szeretnénk virágosítani, fásítani a településrészt. A repülőügyben is szeretnénk előrébb lépni, tehát nagyon-nagyon sok szálon megyünk.
