Az este már jóval a kezdés előtt elkezdődött: Pokorny Lia az aulában stand-uppal, szelfikkel és egy különleges közös játékkal hangolta össze a nézőket. Az egyik asztalra kitett csillogó magassarkú cipő, a karácsonyi csúcsdísz és a tál macaron nem csupán kellékek, hanem egy-egy történet és emlék hordozói is lettek.
Lia arra kérte a közönséget, hogy a másik asztalon lévő papírláncra írják fel, milyen érzéseket vagy emlékeket idéznek fel bennük ezek a tárgyak, így a nézők személyes történetei is bekerültek az előadás szövetébe. A közös játék hamar megmutatta, hogy a tökéletes boldogság receptjét valószínűleg senki sem ugyanabból a szakácskönyvből olvasta.

Lia már a színházi mínusz húsz percben elkezdte az előadást – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Amikor aztán a hangversenyteremben folytatódott az előadás, már Bársony Krisztina történetén keresztül követhettük Lia, talán némileg valóságos életútját („nyomokban engem is tartalmaz” – by: Lia). Az alteregó segítségével mesélt arról, hogyan kereste egész életében a mesékből ismert „boldogan éltek, míg meg nem haltak” világot. Gyerekként hatalmas kertet, családi asztalt, hófehér kötényt, frissen sült pitét és természetesen tökéletes férjet képzelt maga elé.
Majd megérkezett a kamaszkor, a Házibuli 2. című mozi csipkerózsikája, Pierre Cosso és a nagy kérdés: vajon hol van az a bizonyos nagy ő? Tizenhét évesen meg is érkezett az első nagy szerelem, ám Kriszta hamar megtapasztalta, hogy a „nem” kimondása számára jóval nehezebb, mint a romantikus filmekben. Gyerekként ugyanis azt tanulta meg, hogy a jó gyerek nem mond nemet, így az „igen” sokszor akkor is automatikusan érkezett, amikor belül egészen mást érzett.
A szerelem után jött az összeköltözés, a közös élet, majd egyre több szabály – ő pedig sokáig azt hitte, ez egyszerűen a szerelem velejárója. A változást végül a főzés hozta el: a konyhában szabadnak érezte magát, és egy főzőtanfolyamon megismerte azt a férfit is, akiről úgy gondolta, végre tényleg megtalálta az igazit.

Bársony Kriszta a Pick eredeti téliszalámis jelmezében – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A macaronok mellett megszületett a vattacukros szerelem, három évvel később pedig az esküvő is, amelybe természetesen a közönség is bekapcsolódott. A mesebeli történet azonban a házasság és a gyermek születése után lassan egészen más műfajjá változott. A tökéletes családi karácsony sem úgy sikerült, ahogy elképzelte: az alváshiány, a feszültségek és a családi konfliktusok végül még a karácsonyfát is veszélybe sodorták.
Később azt is felismerte, hogy az apjával való kapcsolatban megélt megfelelési kényszert újra és újra magával vitte a párkapcsolataiba. Válása után sokáig azért keresett társakat, mert rettegett az egyedülléttől és gyakran olyan embereket választott, akiket megmenthetett, segíthetett vagy éppen irányíthatott.
Aztán rájött: másokat megmenteni nem lehet, ha ők maguk nem akarják és a szeretet sem jelentheti azt, hogy valaki helyett leéljük az életét. Fia problémái különösen fájdalmasan szembesítették ezzel, amikor a játék- és szerencsejáték-függőségével próbált kétségbeesetten megküzdeni. Segített, fizette a tartozásait, ellenőrzött, aggódott – vagyis pontosan azt tette, amitől később rájött, hogy valójában még jobban fenntartja a problémát.
A mélypont után Kriszta segítséget kért, terápiás csoportba járt, és lassan megtanulta, hogy a határhúzás nem szeretetlenség. Fiának is meg kellett engednie, hogy saját hibáival, döntéseivel és azok következményeivel találkozzon.
A történet egyik legszebb fordulata, hogy később a fiú önállóan kezdett változtatni: rehabilitációra járt, dolgozott, törlesztette adósságait, tanult, és új célokat talált magának. Lia pedig közben saját magát is újra felfedezte: már nem félt annyira az egyedülléttől, és nem akarta mindenáron mások életét rendbe tenni.
Apjával kapcsolatban is eljutott oda, hogy ki tudta mondani: tiszteletben tartja a döntéseit, de többé nem engedi, hogy egy bántó kapcsolat irányítsa az életét. Apja halála után egy képzeletbeli beszélgetésben végre mindazt elmondhatta neki, ami évtizedekig benne maradt. A harag mellett azonban megjelent az önmagának és az apjának szóló megbocsátás gondolata is.
A mesebeli Hamupipőke-cipő pedig a történet végére egészen új jelentést kapott: nem üvegből volt, nem tökéletes, kissé kopott és viseltes – mégis az övé. Talán éppen ez lett az este egyik legfontosabb üzenete: nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy a saját életünkben otthon érezzük magunkat.
És ha már nincs nagy ő, nincs tökéletes családi karácsony, és a karácsonyfa sem mindig marad a helyén, attól még lehet nevetni, szeretni és újrakezdeni – akár pizsamában is. A majdnem tökéletes boldogság receptje végül meglepően egyszerű: kevesebb kontroll, több önirónia, néhány jól meghúzott határ, és annak elfogadása, hogy a saját mesénknek nem kell hibátlannak lennie.

Puszilok mindenkit! – Fotó: Such Tamás / behir.hu
***
A majdnem tökéletes boldogság receptje címmel Liának könyve is megjelent, amelyről azt mondja: „nyomokban engem is tartalmaz, de nem az én életem feldolgozása. Valós történetekből és a fantáziámból merítettem – ahogy a 2024 tavasza óta játszott előadásban is.”