Jánossal legutóbb egy sportboltban futottunk össze, ahol a bringás cuccok között válogatott elmélyülten, s ott, a nadrágok és felsők halmaival körülvéve újságolta, hogy éppen egy újabb Ironmanre, vagyis egy hosszútávú triatlon versenyre készül. Ez egy maratonnyi, azaz 42 kilométer futást, 180 kilométer bringázást és 3,8 kilométer úszást jelent. A távokat szigorú szintidő mellett kell teljesíteni, ellenkező esetben az induló elbúcsúzhat a mezőnytől.
Ez a szenvedély nem újkeletű nála, immár nyolc éve űzi ezt az életformát. Ma már sok mindenre mondják, hogy „életforma”. A hosszútávú triatlon versenyeken való részvétel azonban tényleg az, mert ennek, az extrém megterhelésre való felkészülésnek kell mindent alárendelni. Maximális koncentrációt, elhivatottságot és ellentmondást nem tűrő önuralmat követel, ellenkező esetben súlyos, maradandó sérülés vagy még ennél is végzetesebb következmény lehet a vége.
Sokaknak egyfajta bakancslistás kihívást jelent egy ilyen embertelen megmérettetés teljesítése, szeretnék letudni, hogy aztán villoghassanak vele. Ők azok, akik közül végül a Darwin-díjasok is kikerülnek. János nyilvánvalóan nem erre, nem is a rivaldafényre vagy a 15 perc hírnévre, hanem mint mondta: a végtelen szabadság érzésére pályázik. A 48 éves lánglovag 40 évesen teljesítette az első Ironmant, amit Nagyatádon rendeztek meg és a mai napig emlékszik, hogy egy régi vasvázas biciklivel tekerte le a távot.
A 8 éves pályafutás alatt eddig összesen 9 hagyományos Ironman távot és öt extrém Ironman távot teljesített, előbbit sík terepen, utóbbit pedig hegyes területen tartják, ráadásul nem ritkán éjszaka. Az Extrem Ironman World Tour sorozat egyik állomása volt a montenegrói „túra”. A széria a világ számos részén zajlik, Patagóniában, Szibériában, a Himalájánál és például Svédország is rendeznek ilyen versenyeket.
A békéscsabai Vasember eddig Szlovákiában és Montenegróban kétszer, Norvégiában, a Norseman versenyen pedig egyszer mérettette meg magát. A legjobb eredménye Szlovákiában született, ami 11 óra 17 perc volt. Mint mondta, a legemlékezetesebb a Norseman volt, egy fjord kristálytiszta vízében úsztak, majd a helyszínként szolgáló nemzeti park fennsíkján kerékpároztak és a futótáv is csodás hegyvidéken volt kijelölve, az egész norvégiai kaland egy teljes életre szóló élményként szolgált.
További különlegességként megjegyzendő, hogy például a biciklizésnél a szintemelkedést veszik figyelembe, ami Norvégiában 2600 méterről indul és 6000 méterig tart, viszont értelemszerűen kizárólag az emelkedőket veszik figyelembe. A montenegrói Blacklake Xtreme Triathlonnal összefüggésben érdekességként a hajnali 4:30-as rajt, a levegő 8 Celsius fokos és a víz 14 Celsius fokos hőmérséklete említhető. Olyan körülmények között kell tehát kiemelkedő fizikai és mentális teljesítményt nyújtani, ami mindenki mást elriasztana.
Azon kérdésre, hogyan lehet ilyen körülményekre felkészülni, elmondta: a hegyre csak hegyen lehet készülni.
– Lehet olyan tréningeket végezni, ami segít abban, hogy javuljon a teljesítmény, azonban ahhoz el kell menni a Kékestetőre vagy a Bihari hegyekbe edzéseket tartani. Önmagát egyébként lelkes amatőrnek tartja, kiemelte: Gombkötő Géza tanár úr segít neki edzéselméleti tanácsokkal és minden eredményét, teljesítménybeli fejlődését neki köszönheti. A kezdetekről szólva azt mondta, maratonfutással kezdte, amibe azért fogott bele, hogy ne hízzon el.
Azután arra gondolt, hogy ennél egy kicsivel több kell neki, vásárolt egy vasvázas bicót huszonegynéhányezer forintért, amire ugyanennyit költött.
Ezzel a bringával hat Ironmant teljesített és még ezzel is képes volt 30 km/h átlagot tekerni. Azt tudni kell, hogy a szervezők kimondottan szigorúan ellenőrzik a szabályok betartását, ennek ellenére nekik nem feladatuk a résztvevők támogatása. A frissítésről és minden másról a versenyzőnek, vagyis jelen esetben a versenyző feleségének kell gondoskodnia. Jánost élete párja autóval kíséri, mindenről gondoskodik, amire szüksége lehet. Viszi a felszerelést és minden mást is.
A Blacklake Xtreme Triathlonról szólva még azt emelte ki, hogy nem csupán a víz volt hideg, napkeltekor, a kerékpározás kezdetekor a korábban 8 Celsius fokos levegő 5-6 fokra hűlt vissza. Megült a pára a hegyen és olyan sűrű volt, mintha egy tóba merültek volna alá a bringával való ereszkedés közben. A Tara-kanyont megelőzően több száz méteres szintemelkedést kellett leküzdeni, majd pedig a futás első 10 kilométerét is nagyon meg kellett nyomni, hogy meglegyen a szintidő.
A következő megmérettetés Görögországban lesz, már csak ez jár a fejében. Mint kiemelte, az a cél, hogy jó érzéssel, örömmel tudja teljesíteni a távokat. Ez a kihívás október 16-án lesz, sokban hasonlít, de mégis több elemében különbözik a montenegrói megmérettetéstől. A táj itt is szép és például futás vagy éppen kerékpározás közben van lehetőség még a tájban való gyönyörködésre is.
– Része vagy a tájnak, benne versenyzel és látod annak szépségeit is – részletezte.
Megpróbál az ember természetközelibb életet élni, nem úgy, hogy egész nap irodában ül vagy éppen gyárban dolgozik.
Neki ezt jelenti a szabadság. A mindennapokban is jó szolgálatot tesz ez a fajta edzettség, hiszen, mint nevetve ismertette, nem fullad ki attól, amikor le kell hajolnia bekötni a cipőjét. Az sem hátrány persze, hogy mondjuk teljes felszerelésben lazán fel tud kocogni egy tízemeletes ház legfelső szintjére és még, ha meg is izzad közben, de biztosan többször is meg tudja ismételni.
A tűzoltók országos megmérettetésében egyébként rendre dobogós helyen végez, ami persze nem csoda, hiszen például a városban ő az egyetlen, aki Ironman versenyekkel készül a hétköznapok kihívásaira.
Galéria
