A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a közelmúltban tartotta gazdasági évnyitó rendezvényét. A gazdaságpolitikai fórumról, a gazdaság digitalizációjáról, valamint a szakképzés helyzetéről dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével beszélgetett Szabó Rita műsorvezető.
– Békés évek óta a gazdaságilag leszakadó megyék közé tartozik. Pontosan hogyan állunk az országos viszonylatban?
– Én ezt így nem állítanám. Azt látom, hogy a rendszerváltás vesztese az tulajdonképpen nem a Nyugat- és Kelet-Magyarország közötti vonalon húzható meg, hanem az északi és déli területek között. Békéscsaba, minden infrastrukturális hátránya ellenére, az utóbbi időben nagyon szép fejlődést mutat. Sokkal nehezebb a helyzet például Baranyában, Délnyugat-Magyarországon. Ott valóban gond van a gazdasággal. De itt az élelmiszeripar kezd magára találni, vannak olyan ipari üzemek, amelyek nagyon szépen teljesítenek, vannak autóipari beszállítók. Tehát elindult egy folyamat. Elindult az infrastruktúrafejlesztés is, Békéscsaba mára egy nagyon szép, élhető város lett.
– Véleménye szerint hogyan lehetne ezt a folyamatot egy kicsit felgyorsítani?
– Azokat az eszközöket kell használni, amelyeket egyébként már el is kezdtek használni. Koncentrálni kell az oktatásra, kell a felsőoktatás, hiszen az tudja itt tartani a fiatalokat, és az tudja itt tartani a tudást. Törekedni kell arra, hogy minél több külföldi befektető jöjjön, hiszen ők hoznak munkakultúrát, termelési kultúrát, tudást. Fontos, hogy a hazai cégek megerősödjenek, egyre több és több pénzük legyen. Ha lehet, akkor fektessék is be újra. Ki kell használni a megye adottságait, hisz itt olyan minőségű termőföld van, ami a világon kevés helyen, és van víz, öntözhető a föld. A magas színvonalú agrártermelés minden feltétele adott. Természetesen az infrastruktúrát tovább kell fejleszteni, hiszen a mai világban az elérhetőség az rendkívül fontos mindenkinek.
– Akkor, ha jól értem, Békés megye lehetőségei megvannak, csak tudni kell ezeket helyesen felhasználni.
– Állítom, hogy a megye el is kezdte helyesen felhasználni. Ehhez persze idő kell, tehát egy felsőoktatási intézményt nem lehet január elsejével indítani, mert az csak szeptember elsejétől tud működni. Egy utat először ki kell jelölni, meg kell tervezni, meg kell építeni. Az is több év, de láthatóan a folyamat elindult.
– Napjainkban nagyon fontossá vált a digitalizáció. Milyen előnyökkel járhat, ha a mikrogazdaság digitalizálódik?
– Óriási előnyei lehetnek, amennyiben felismerjük. Ugyanis a digitalizáció, a digitális nyelv, az infokommunikációs technikák lehetőséget teremtenek, de ugyanakkor veszélyt is jelentenek. Ha valaki ezt felismeri, akkor fejlődési lépcsőfokokat ugorhat át, ha viszont nem ismeri fel, nagyon gyorsan lemaradhat. Mondok egy példát. Ha nézünk egy amerikai filmet, akkor ott látjuk, hogy előveszik a csekket, ráírnak valamilyen összeget és aláírják. Ezt mi itthon soha nem alkalmaztuk, mert akkor léptünk be a pénzvilágba magánszemélyként, amikor már ATM-ek és hitelkártyák voltak. Ha viszont elmegyek Kínába, ők nem ismerik az ATM-et, a bankomatot vagy a hitelkártyát, mert ott már telefonnal fizetnek. A patakban még fával csapkodja a fehérneműt, és úgy mossa, de a hitelkártya helyett telefonkódot használ, és azzal fizet. Tehát a lehetőséget megteremti ez a számunkra, kérdés, hogy tudunk-e vele élni. A veszélye ott van, hogy a beszállítóknak látniuk kell, hogy egy-egy termék alkatrésze a beszállítónál hol tart. Tehát van mondjuk egy nagy megrendelő, és azt szeretném tudni, hogy hol tart a termék, milyen minőségű, ki kell-e venni a gyártósorról, működőképes-e egyáltalán. Ezt a modern gyártásszervezés, a folyamatszervezés biztosítja. Lefordítom megint egy egyszerű példára: ha a szarvasi lámpaüzemnek lett volna ilyen technológiája, akkor nagy valószínűséggel ma még mindig működne. Tehát ez óriási lehetőség, de egy óriási veszély is annak, aki nem idomul hozzá.
– Hogyan tudjuk ezeket a digitalizáció adta lehetőségeket időben felismerni?
– Ott lapul a zsebünkben a mobiltelefon. Jobbára szórakozásra használjuk. Fényképezünk vele, telefonálunk, zenét töltünk, filmet töltünk le, netalántán könyvet töltünk le vele. De ha az lenne a feladatunk, hogy ezt használjuk készletnyilvántartásra, vagy a cégen belül egy folyamatszabályozás működtetésére, akkor könnyen lehet, hogy elakadnánk. Idén lesz 50 éve, hogy az ember a Holdra lépett. Milyen rövid időszak. 50 év, egy emberöltő. Ahhoz képest egy mobiltelefon – többször utánanéztem, mert magam sem akartam elhinni – 120 milliószor többet tud, mint amennyi képességgel annak idején a NASA rendelkezett informatikában, és ezzel együtt is le tudtak szállni a Holdra. Tehát ez a változás gyorsaságát mutatja. Azt, hogy aki az elektronikát, vagy az informatikát ténylegesen munkára használja, az vajon mekkora előnyökre tesz szert. Hogyha előttem van egy gép, ön meg Tokióban van, ugyanúgy tudunk beszélni egymással. Ugyanolyan gyorsan tudunk egymással kommunikálni, hogyha megfelelő módon használjuk.
– Ön mit tapasztal, a gazdasági szereplők mennyire nyitottak az infokommunikációs technológia alkalmazására?
– Ez hihetetlen módon megoszlik. Egyrészt többszázezer gazdasági szereplő van csak Magyarországon. Tehát átlagot mondani nagyon nehéz. Amit látok az az, hogy a nagy multinacionális cégek, amelyeknél van egy feszített folyamatszabályozás, van egy rendszerműködtetés, ott erre figyelnek. Ott ez meglehetősen jól működik. A hazai feltörekvő cégek szintúgy teszik ezt. Ugyanakkor a kisvállalkozások lebecsülik, nem látják, nem mérik föl ennek az előnyeit. Mondván, hogy például nem kell nekik készletnyilvántartó program, mert úgyis látják, hogy mi van a polcon, tudják, hogy mennyibe kerül. l a nagykereskedőnél. Ráadásul van még egy határvonal, amit nem árt kimondani. Az az, hogy minél idősebb egy generáció, annál nehezebben fogadja el ezeket a technikákat, és a mai magyar vállalkozói társadalomnak a döntő része a rendszerváltáskor lépett be, mint vállalkozó. Most az 50-es, 60-as éveit tapossa. Nem minden esetben ismerik fel ezeket a lehetőségeket.
– Az iparkamara miként tud segíteni abban, hogy nyitottabbak legyenek ezek a vállalkozók a digitalizáció befogadására? Hiszen ahogy ön is említette, számos előnnyel járhat ez.
– Erre célzottan van egy programunk, a Modern Vállalkozások Programja. Itt mi felmérjük az adott cégképességeit. Megnézzük, hogy mit tudna a lehető legkedvezőbb áron javítani a működési folyamatain. 10 százalék saját erő mellett adunk 40 százalék vissza nem térítendő támogatást, valamint 50 százalék kamatmentes hitelt 10 évre. Egy 50 milliárdos programot működtetünk, és nagyjából 12 ezer vállalkozást értünk el eddig. Itt is látjuk a cégek hozzáállását, hiszen a 12 ezer vállalkozás az egy óriási minta.
– Ha már digitalizációs korszakváltás, akkor beszéljünk egy kicsit az utánpótlásról is. Ön hogyan látja a szakképzés helyzetét ma Magyarországon?
– A szakképzés az nagyjából olyan, mint a foci. Mindenkinek van róla véleménye. De egy rendkívül nehéz helyzetben lévő területe a magyar társadalomnak. Talán két fő okot mondhatok. Az egyik az, hogy a demográfiai folyamatok miatt egyre kevesebb a gyerek, egyre kevesebben iratkoznak be az iskolába. A másik pedig az, hogy a magyar társadalomban van egy olyan hamis tudat, hogy a gyereknek érettségi kell, aztán majd elboldogul. Mi pedig azt állítjuk, hogy a gyereknek szakma kell, és utána biztosan elboldogul. Finnországban, ahol az oktatási rendszer rendkívül hatékony, és nagyon dicsért a világ minden pontján, ott a gyerekek 70 százaléka a középiskolában megtanul egy szakmát, és utána lép tovább. Ausztriában ez bő 40 százalék fölött van, Németországban pedig 50 százalék környékén. Ha valaki megtanul egy szakmát, nem biztos hogy abban a szakmában fog elhelyezkedni. De minden szakmából van továbblépés. Ha egy pincér vagyok, pincérből lehetek üzletvezető. Üzletvezetőből lehetek szállodavezető, és így tovább. Ha megnézem a nagy autóipari konszerneket Európában, akkor az derül ki, hogy a vezetésüknek a 70 százaléka szakmunkástanulóként kezdte, majd lépésről lépésre ment előre a ranglétrán. Nekünk ezzel a téves társadalmi tudattal kellene valamilyen módon szakítanunk.
– Ma Magyarországon melyek a hiányszakmák? Az iparkamara hogyan tudja az iskolák, vállalkozások figyelmét felhívni a hiányszakmákra?
– Lassan tulajdonképpen minden szakma hiányszakma lesz. Olyan mértékű a munkaerőhiány, a szakmunkáshiány, hogy ezt lassacskán kijelenthetjük minden területen. Mi rengeteg kutatást végzünk, megkérdezzük a cégeket, próbáljuk figyelni a gazdasági folyamatokat, hogy egy adott területen ki fog éppen befektetni. Triviális példát mondok. Most hogy tudjuk, hogy Debrecenbe jön a BMW, elkezdünk osztályokat indítani, és elkezdünk olyan fiatalokat képezni, akik el tudnak menni a BMW-hez dolgozni, ha úgy döntenek, tehát autóipari szakmunkások lesznek. De szeretnénk azt is elérni, hogy aki tehetséges egy szakmunkásképzőben, az továbbmehessen az egyetemre, és legyen belőle jó autóipari szakember, technikus vagy mérnök. Szerintünk átjárási lehetőséget kell biztosítani a különböző szintek között. A másik, amit nagyon fontosnak tartunk, hogy a továbbképzés, a felnőttképzés ott kellene legyen a mindennapok szintjén, mert a világ gyorsan változik. Annyi minden alakul át egyik napról a másikra, hogy ehhez idomulni kell. Nem lehet megtanulni előre. Azt pedig, hogy mi lesz például 20 év múlva, egyikünk se tudja. Egyet tudunk: 20 év múlva más lesz, mint most, következésképpen fel kell készülnünk arra, hogy megtanuljuk majd akkor azt, amit tudni kell.
– Végezetül pedig milyen tervei vannak a 2019-es évre az iparkamarának? Milyen lehet a gazdasági növekedés üteme ebben az évben önök szerint?
– Itt sokrétű a válasz, mert Magyarország ma rendkívül jó állapotban van. 10 éve nem gondoltuk volna, hogy ilyen jó lesz az összes makrogazdasági mutatónk. Tehát ha mi egy burában lennénk, vagy elszigetelve a világtól, akkor nem kellene aggódnunk. Ugyanakkor pontosan látjuk a világban zajló folyamatokat. Látjuk azt, hogy a német autóipar komoly gondokkal küszködik az amerikai piacon, és mi Németországnak nagy beszállítója vagyunk. Látjuk azt, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború milyen hullámzó. Nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a vége. Látjuk azt, hogy Oroszország és Ukrajna között továbbra sincs béke. Látjuk a török gazdaság megingásait, tehát a körülöttünk levő világban számtalan olyan bizonytalansági tényező van, amit nagyon nehéz kiszámítani. Hogyha valami nagyon nagy nehézség, vagy probléma nem történik, akkor 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel, egyensúlyban lévő növekedéssel számolhatunk idén is.
