Lázár János: Kiemelt partnerként tekintünk Békés vármegyére

2023. március 17. 14:50 | Vincze Attila

Gazdasági évnyitót tartott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gyulán. Az Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárnyában rendezett gazdaságpolitikai fórumon elsősorban Békés vármegye fejlesztési lehetőségei, valamint felzárkóztatása került szóba.

Az eseményen számos vármegyei politikus, cégvezető, üzletember és közéleti személyiség vett részt, akiket a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntött. Orosz Tivadar beszédében kiemelte, hogy Békés vármegye gazdaságilag alapvetően egy felzárkóztatásra váró térség, a kormány pedig az iparkamarával együttműködésben ezt igyekszik is figyelembe venni. Mint mondta, a fejlesztések iránya elsősorban a közlekedési infrastruktúrát kell, hogy érintse, ebben pedig az utóbbi időben több előrelépés is történt, megemlítvén az M44-es autóút folytatását a román határ irányába.

– Ha a vármegye megközelítése javul, akkor a térség befektetési szempontból egy célterület lehet, ehhez most az a legfontosabb, hogy a feltételek adottak legyenek. Orbán Viktor miniszterelnök egy héttel ezelőtt a kereskedelmi és iparkamara országos évnyitóján azt mondta, hogy Békés vármegye kiemelten támogatandó, éppen azért, hogy a felzárkózást elősegítse – fogalmazott.

 

 

A rendezvény vendége volt az építési és közlekedési miniszter. Lázár János több szakmai, gazdasági jellegű kérdésre válaszolt, kitérve az orosz-ukrán háború által hazánk megváltozott geopolitikai viszonyaira is. A politikus hangsúlyozta, hogy a tárca kiemelt partnerként tekint a vármegyére, különösképpen Gyulára és Békéscsabára. A miniszter a térség egyik fontos fejlesztési célponjának nevezte az agráriumot és az élelmiszeripart, de a hadiipar szerepe is lényeges lehet a jövőben. Lázár János szerint a közlekedés és a logisztika komoly lehetőséget kínál a vármegye számára, hiszen a kelet-nyugati irányú áruforgalom a háborús keleti front miatt nagy lendületet vehet. Ennek következtében pedig több fontos infrastrukturális fejlesztésre van szükség Békés vármegyében.

– Be kell fejezni az M44-es autóút építését, ami jelenleg is folyamatban van, ezt pedig meg kell hosszabbítani Békéscsabától az országhatárig, illetve a 47-es út négysávosítását is el kell kezdeni még ebben a kormányzati ciklusban Békéscsaba és Debrecen között, utóbbi az egyik legfontosabb feladat. Tehát ez úgy néz ki, hogy Szolnoktól megy a 4-es út Debrecenbe, onnan a 47-es utat négysávosítani kell Békéscsaba irányába, a következő szakaszban pedig Hódmezővásárhely és Békéscsaba közötti négysávosítást is el kell végezni – részletezte.

A tárcavezető többek között arról is beszélt, hogy az építőipar támogatása szintén kiemelten fontos feladat, a kormány pedig abban érdekelt, hogy az állami beruházásokból mindenképpen a magyar vállalkozások profitáljanak.

 

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában kifejtette, hogy a szervezet és a kormány között kiváló a kapcsolat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalatok és az ország vezetése között egyfajta közvetítő szereppel bírnak. Parragh László szerint több helyen is tetten érhető az együttműködés, példaként hozta fel az iparűzési adó megfelezését a járvány idején, amit személy szerint ő javasolt a kormány számára. Továbbá a kamara kérésére változtatta meg a kormány a munkába járás költségeinek kilométerenként 15 forintról 30 forintra való emelését is, de tavaly a KATA átalakításában is nagy szerepet vállaltak. A kamara országos elnöke kitért Békés vármegye elmúlt években elért gazdasági eredményeire is.

– Azt látom, hogy nagyon szépen fejlődik a vármegye mindenféle szempontból, mint például közlekedésében, infrastruktúrájában, de az iparszerkezetében is. Olyan vállalkozások vannak, konkrét példákat nem említve, akik bebizonyították, hogy nemcsak az élelmiszeriparban tudnak nagyot alkotni, hanem az autóipari beszállítástól kezdve nagyon sok területen sikeresek tudnak lenni – magyarázta. 

Parragh László arról is beszélt, hogy a tartósan magas energiaárak és a hazai ipar nagy energiaigénye miatt újra kell szervezni a magyar gazdaságot, ehhez pedig határozott lépések szükségesek, melyek kapcsán a kamara szövetséget kínál a kormányzat számára. 

Galéria

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL