Parkolóhelyeket létesítenének az oktatási, nevelési intézmények környezetében

2021. július 12. 11:00 | Papp Ádám Sándor

Mintegy 115 millió forintból építenek, valamint újítanak fel parkolóhelyeket a békéscsabai nevelési és oktatási intézmények környezetében. Szarvas Péter polgármester kiemelte: a beruházással nem lehet orvosolni a reggeli és délutáni csúcsot, de bíznak abban, hogy a jövőben egyre több helyen tudnak enyhíteni a felmerülő problémán.

Városszerte a legtöbb oktatási, nevelési intézményekbe érkezők egyik leggyakrabban előforduló problémája a parkolás. Csúcsidőben, reggel 7 és fél 8 között, valamint délután fél 4 és 4 óra között szinte lehetetlen üres helyet találni az intézmények előtt. A Békéscsabai Tündérkert Óvoda mindhárom tagintézményénél megoldott a parkolás, azonban a magas gyermeklétszám miatt, több helyre lenne szükségük.

– Mind a három intézményünknél megoldott a parkolás, de nem lett elég hely kialakítva. Például a Szegfű 87-89. szám alatti székhelyóvodánál, mert 97-es gyermeklétszámnál 5 darab parkolóhelyünk van. A reggeli és délutáni órákban nagyon nagy a mozgás, a szülők hozzák és viszik a gyerekeket, és szinte lehetetlen parkolóhelyet találni – emelte ki Hrabovszki Zoltánné intézményvezető.

Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy nem minden önkormányzati intézmény előtt lehetséges újabb parkolóhelyek kialakítása. Ahol megoldható, ott bővítenék a lehetőségeket, de több helyszínen a jelenlegi sáros vagy éppen kavicsos területet látják el szilárd burkolattal.

– Ez a parkolóhely bővítés kifejezetten a napközbeni parkolási lehetőségeket bővíti. Jelenleg úgy állunk, hogy van két olyan intézményünk, ahol már engedélyes kiviteli tervvel rendelkezünk. A Mackó-Kuckó Óvoda Orosházi úti intézményében és Mezőmegyeren a Fő utcai óvoda környezetében lévő parkoló esetében – fogalmazott Szarvas Péter.

A városvezető hozzátette, hogy a MIVA és a Szigligeti bölcsődéhez, valamint a Jankay Tibor és a Madách utcai általános iskolához is terveznek további parkolóhelyeket kialakítani. A városi képviselő-testület júniusi ülésen úgy döntött, hogy további intézmények környezetében is induljon felmérés a bővítés lehetőségéről.

 

További programok »

Itthon

Gyula és Békés vármegye a díszvendége a csütörtökön kezdődő Utazás Kiállításnak

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a 46. Utazás Kiállítást a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Idén a rendezvény díszvendége Gyula, a történelmi fürdőváros, valamint Békés vármegye. A sikeres szereplés érdekében a jelentős turisztikai vonzerővel bíró települések részvételével tavaly év végén munkacsoport is alakult.
2024. február 20. 16:47
FEL