Pap János: Véletlenszerű fejlesztések helyett közösségi tervezésre van szükség

2024. május 29. 15:19 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd-Zöldek és a Nép Pártján békéscsabai szervezetei szerdán ismertette a Változtass Békéscsaba elnevezésű programját. Az eseményen Pap János polgármesterjelölt elmondta, hogy a közösségi tervezés szerint a lakosság véleménye alapján felállított sorrendben minden felújítandó utat, közteret és játszóteret rendbe tennének.

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd-Zöldek és a Nép Pártján békéscsabai szervezetei a tájékoztatón összefoglalták, hogy az elmúlt hónapokban igyekeztek minél többet beszélgetni a lakossággal, hogy megismerjék az itt élők igényeit.

Azok a fejlesztések, amelyek az elmúlt tíz évben megvalósultak békéscsabán sokszor ad hoc jellegűek voltak és nem mindig a békéscsabaiak érdekét szolgálták. Azon kell változtatni, hogy akár közösségi tervezéssel is olyan fejlesztések valósuljanak meg Békéscsabán, amelyek biztosítják azt, hogy Békéscsabának ne csak 300 éves múltja, hanem 300 éves jövője is legyen – mondta el Miklós Attila a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd-Zöldek és a Nép Pártján képviselőjelöltje.

2019-ben kettészakadt az ellenzék, ebből tanulva fontos volt, hogy idén a Békéscsabán ellenzékiként működő szervezetek teljes egységben lépjenek fel – erről Csonki Dávid önkormányzati képviselőjelölt beszélt.

– Mi a Nép Pártján közösségében úgy gondoltuk, hogy ezekben a nehéz időkben egy tapasztalt városvezetőre van szükség. 2019-re nyúlik vissza a történet, amikor kettészakadt az ellenzék. Ebből szerettünk volna tanulni, hogy talpra álljunk, és a városban lévő, ellenzékként működő szervezetek teljes egységben induljanak és a lehető legjobb polgármesterjelöltet kutassák fel – hangsúlyozta a jelölt.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az ellenzéki pártok helyi vezetői egy tapasztalt polgármesterjelöltet támogatnak, akinek a tudására szükség van a változáshoz.

– Ennek a megtestesítője Pap János volt polgármesterünk, a jelenlegi jelölt, és az ő első 16 évében végzett munkája az tükrözi azt, hogy mennyi tapasztalatot halmozott fel és mennyit tudást, és ezt a tudást nem árok kotrásra kell használni, hanem arra, hogy a városunk előrébb lépjen és fejlődjön – emelte ki Fülöp Zoltán képviselőjelölt.

Pap János polgármesterjelölt célja, hogy a változásra rugalmasan reagálni tudó városi közösséget hozzanak létre, amelyben az úgynevezett közösségi tervezés segítene. 

– Várnánk a véleményeket, problémákat, felvetéseket, amelyeket a város lakói, az érintettek leírnak és elküldenek a városvezetésnek, amelyekről azt követően dönteni kell. Nagyon sok probléma van, de ha saját magunk döntünk arról, hogy melyik a legfontosabb megoldandó feladat és a vélemények alapján felállítottuk a fontossági sorrendet, akkor lehet elkezdeni a problémák megoldását a források figyelembevételével –  ismertette a várost korábban 16 évig vezető polgármesterjelölt.

Galéria

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL