Pályázati forrásokból újítanák fel a gyulai Kálvária-kápolnát

2018. augusztus 14. 09:29 | behir.hu

Pályázati források segítségével újítaná fel Békés megye egyik legegyedibb barokk kori emlékét, a gyulai Kálvária-dombon található kápolnát a katolikus egyház. A különleges épületet a 18. században emelték, és több szempontból is egyedinek számít. Bár Gyula külterületén található, mégis sokan érdeklődnek iránta.

A Kálvária-apsziskápolnát 1760-ban építtette báró Harruckern Ferenc. Az épület egyterű, és belépővel nem rendelkezik. A Gyula délnyugati határában, a Kétegyházi úton található kápolnában különlegesen szép, barokk faragott faszobrok állnak immáron negyed évezrede: Krisztus a keresztfán, mellette a két lator, a Fájdalmas Szűz-, a Szent János- és a Mária Magdolna-szobor alakjai. A Kálvária-domb tizennégy stációképe az 1996-os felújítással egy időben készült el Kiss György közreműködésével.

A gyulai képviselő-testület januári ülésén is szóba került a különleges érték. Dr. Görgényi Ernő polgármester a beérkezett interpellációra elmondta, Alt Norbert alpolgármesterrel ismét kilátogattak a helyszínre, hogy szemrevételezzék az épületet. Mint hangsúlyozta, az oszlopok nem pusztulnak, karbantartásra van szükség, amit egyébként a gyulai katolikus plébánia be is tervezett, illetve az egyház pályázni is kíván a felújításra.

Kovács Péter gyulai esperesplébános elmondta, a kápolna szobrait bő két évtizede, 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulóján, II. János Pál pápa látogatására res­tau­rálta a műemlék-felügyelet egy nagyszabású összefogással, amiben az egyház, az önkormányzat és magánszemélyek is részt vállaltak. A szobrok így egyáltalán nincsenek rossz állapotban. Megerősítette, hogy bő két évtizeddel ezelőtt állították fel a kápolnához vezető stá­ció­kat is.

Kovács Péter kifejtette, maga a kápolna állapota is megfelelőnek számít, ugyanakkor természetesen szeretnék megőrizni az utókor számára. Éppen ezért elkészítették a részletes pályázati terveket, amelyek egyébként az éghajlati változásokra is választ adnak, és amint megfelelő kiírást tesznek közzé, aktualizálva a dokumentumokat, gyakorlatilag azonnal benyújthatják terveiket.

A közelmúltban az egyik stá­ciót ismeretlenek megrongálták, ezt azonban az Apor Vilmos Alapítvány szépen helyrehozta. Az egyébként külön érdekesség, hogy a Kálvária-domb közelében a Tündérkert mozgalom részeként egy tankertet hoztak létre, ami még egyedibbé teszi az egész környezetet. A gyulai Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre elnevezésű kezdeményezés a hagyományos gyümölcskultúra megtartását tűzte ki céljául.

Forrás: Gyula Televízió

 

További programok »

FEL