Pályaorientációs szakmai nap a BSZC-ben

2019. november 4. 17:09 | Gyemendi Réka

Pályaorientációs szakmai napot szervezett a Békéscsabai Szakképzési Centrum. Az értekezletnek, amelyen több előadás is elhangzott, az volt a célja, hogy tájékoztatást nyújtson a témában érintett általános iskolák vezetői, és beiskolázással érintett kollégák számára.

Vlcskó Pál, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese a szakképzési rendszer átalakulásával és a képzésben létrejövő új lehetőségekkel ismertette meg az intézmények vezetőit, munkatársait. 

– A legnagyobb változás az, hogy a gimnáziumok helyett technikumok lesznek, a szakközépiskolai osztályok pedig szakképző évfolyamokká válnak. A technikumi képzés őtéves lesz, a szakképző tanfolyamok pedig háromévesek maradnak. A technikum azért ötéves, mert az érettségi az ötödik év végén fejeződik be. Az első két év általános ágazati képzés, amit 10. osztályban egy ágazati vizsga zár le, ezt követően kezdődik a szakmai képzés. Az érettségi a 12. évfolyamban kezdődik az előrehozott matematika, magyar és történelem érettségikkel, az  ötödik évben pedig idegennyelvből adnak számot tudásukról a diákok, valamint ekkor lesz a szakmai vizsga. A technikumi vizsga emelt szintű érettséginek számít. Aki pedig továbbtanul, annak nyelvviszgát is szükséges tennie az ötödik évben – fogalmazott Vlcskó Pál.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója kiemelte: ez már a harmadik alkalom, hogy megrendezik a pályaorientációs szakmai napot, amelynek a középpontjában a 7. és 8. osztáylos diákok jövője áll.

– A megfelelő pályaorientáció mentén a lemorzsolódás csökken. Mindez nemzetgazdaságilag is jó, a diákoknak pedig nem kell kényszerből átképezniük magukat – ismertette a főigazgató, hozzátéve, hogy a BSZC ezzel a rendezvénnyel a társadalomnak kíván segítséget nyújtani. 

További programok »

Itthon

Ez már ide nem kell – Elbontják a Csabai Piac elavult pavilonsorát

Az elmúlt években szinte teljesen megújult a piac, amely ma már a 21. századi igényeknek is megfelel. A piac két része között azonban máig áll egy üzletsor, amely már nem illeszkedik a környezetbe. Ezt most elbontják, a helyét pedig egy nyitott, szabad terület veszi át, amely egyaránt kedvező lesz az árusok és a vásárlók számára.
17:55
FEL