Öt Békés megyei művésznek adományoztak életpálya elismerést

2018. április 11. 17:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Tomanek Gábor, Mészáros Mihály és Szőke Pál békéscsabai színművészek, valamint Scholtz Endre festőművész vehették át kedden a művészeti életpálya díjakat. A kultúráért felelős helyettes államtitkár elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma tovább bővítette azokat az elismeréseket és ösztöndíjakat, amelyeket a kultúra területén dolgozó művészeknek ítélnek oda.

–Úgy érzem most még erőt ad ez az elismerés, később csak egy erkölcsi díj lenne - mondta a díj átadása után Scholtz Endre békéscsabai festőművész .

A díjazottak között voltak Tomanek Gábor, Mészáros Mihály és Szőke Pál békéscsabai színművészek is.

–Van az a régi népi közmondás, hogy az ember saját patriarchájában nem lehet próféta. Ez egész 75 éves koromig így nézett ki, most úgy tűnik ez a mondás nem egészen igaz, ezért örülök ennek a díjnak - mondta el Szőke Pál, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze.

Szarvas Péter szívből gratulált a kitüntetettek. Kiemelte: nagy büszkeség a városnak, hogy négy békéscsabai művész is átvehette a rangos elismerést.

– Akkor születnek jó előadások, akkor okoz örömet a nézőközönségnek az, amit lát, ha a művészek jól teljesítenek, szívvel-lélekkel teszik a dolgukat. Színművészeinket jól ismerik a békéscsabaiak, előadásaikkal sok-sok vastapsot érdemeltek ki. Scholtz Endre pedig rajztanárként, festőművészként gazdagítja a várost, különleges alkotói világát szintén nagyon sokan ismerik Békéscsaba határain belül és kívül – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár adta át a csabaiaknak a városháza polgármesteri szalonjában. A kultúráért felelős helyettes államtitkár elmondta: Balog Zoltán miniszter januártól adományozhatja az életpálya elismeréseket azoknak, akik még nem részesültek állami kitüntetésben.

–Hetvenketten kapták meg a művészeti életpálya elismerést Balog Zoltán minisztertől. A hetvenkét főből  - nagy öröm számunkra -, hogy öt Békés megyei művész kapta ezt a fajta elismerést - hangsúlyozta Závogyán Magdolna. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a díjhoz az erkölcsi elismerés mellé egy évig havonta életjáradékot is kapnak a kitüntetettek.

A négy békéscsabai művész mellett a kötegyáni Szőke Sándor szobrászművész és restaurátornak is odaítélték a művészeti életpálya elismerést, amelyet a későbbiekben fog átvenni.

 

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL