Őrzik kiváló formájukat a csabai vívók

2021. február 9. 16:52 | Kovács Dávid

Az idény utolsó kadet és junior Magyar Kupa fordulójával folytatódott a hazai versenydömping. Az Alföld Vívó Akadémia fiataljai ismét kitettek magukért, hiszen három bronzérmet és két hetedik helyet szereztek.

A kadet férfiak kezdték, száznegyvenketten. Apáti Bálint szerepelt a legjobban, beverekedte magát a tizenhatos táblára, a továbblépés már nem sikerült, így az előkelő 14. helyen végzett az egy évvel idősebbek között – írja a csabai klub beszámolója. Lenkefi Soma 22., Tóth Marcell pedig 41. lett.

A kadet hölgyeknél is komoly létszám gyűlt össze, ők százhuszonnégyen kezdték meg a versenyt. A csabai klub két tversenyzője is magabiztos győzelmekkel jutott be a nyolcas döntőbe. Bencsik Anna - aki korábban klubtársát, Kovács Emesét is búcsúztatta - itt szoros vereséget szenvedett a Vasas versenyzőjétől, Gálfalvytól, Gachályi Gréta viszont izgalmas csatában legyőzte az ugyancsak vasasos Baloghot (15-13). Következő ellenfele a székesfehérvári Kiss volt. Ebben a csörtében már látszottak a fáradtság jelei a még csak serdülő csabai párbajtőrözőn, így ezúttal a bronzéremnek örülhetett. Bencsik 7., Oláh Lili 21., Kovács Emese 32., Stefkovics Linda 46., Dékány Viktória 61. lett.

Vasárnap aztán a juniorok népesítették be a Gerevich Aladár ”vívószentély” pástjait. Itt is az urak kezdtek, szám szerint százhuszonhatan. Keszthelyi Zsombor és Kolczonay Balázs személyében itt is két csabai versenyző jutott döntőbe, mindketten értékes győzelmeket aratva, előbbi a ranglistán közvetlenül mögötte álló Hamiltont (Vasas) győzte le, utóbbi a ranglista harmadik Nagyot (Vasas). A döntő aztán Keszthelyi Zsombornak sikerült jobban, legyőzte a BVSC fiatalját, Kó Ágostont, ezt követően viszont kikapott a kiváló napot kifogó MTK-s Bartkó Leventétől, aki korábban Szabó Bencét is ő búcsúztatta. A csabai tehetség végül szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Kolczonay Balázs közel állt az újabb bravúrhoz, szinte végig vezetett a ranglista második helyezettje, a BVSC versenyzője, Osman ellen, aki az utolsó másodpercekben kiegyenlített, a hosszabbításban pedig a győzelmet is megszerezte. A 19 éves versenyző, aki Budapesten, édesapjával, Kolczonay Istvánnal készül, egyre jobban vív, egyre stabilabban hozza a jó eredményeket. Hetedik helye is igazolja jó formáját. Szabó Bence a 20., Lenkefi Soma a 27. helyen fejezte be a versenyt.

A junior hölgyek száznégyen vetélkedtek a minél előkelőbb helyezésekért. A csabaiak klasszisa, Dékány Kinga magabiztosan menetelt a dobogóig. Itt újra a régi nagy ellenfél, Muhari Eszter várt rá. Két hete Dékány győzött, így a felnőtt válogatott klasszisában égett a visszavágás vágya. A verseny legszínvonalasabb asszóját láthattuk, sokáig fej-fej mellett haladtak, a befejezés aztán ezúttal Muharinak sikerült jobban. Dékány Kinga így a klub harmadik bronzérmét szerezte ezen a hétvégén, de ne feledkezzünk meg fiatalokról sem, Kovács Emese kiváló 9., Rácz Odett 14., Gachályi Gréta 18., Bencsik Anna 36., Oláh Lili 55. helyezéséről.

Az még továbbra sem dőlt el, hogy lesz-e idén utánpótlás világverseny. A nemzetközi szövetség az Európa-bajnokságot már törölte, a világbajnokság megrendezésében még bízhatnak a versenyzők. A hazai ranglista lezárásáig már csak egy-egy verseny, a kadet és a junior országos bajnokság van hátra. Dékány Kinga és Keszthelyi Zsombor már matematikailag is tagjai lesznek a junior válogatottnak, Gachályi Grétának még nem biztos a helye a kadet válogatottban. Jelenleg mindhárman harmadikak a ranglistán.

 

További programok »

FEL