Örülhetnek a csabaiak - hat Munkácsy-kép érkezett Békéscsabára

2019. november 28. 19:01 | Szilágyi Viktória

Hat különleges Munkácsy-műalkotás került csütörtök délután Békéscsabára. Ebből a hat darabos kollekcióból öt festmény évtizedek óta a Munkácsy Mihály Múzeumban vendégeskedik, a hatodik - a Siratóasszonyok a keresztfánál című festmény - pedig csak egyszer járt eddig a városban 2014-ben. A múzeum ezt a képet ismét kölcsön kapta, de ezúttal jóval hosszabb időre: az állandó kiállítás részét képezi majd.

A Munkácsy Mihály Múzeum felújítását megelőzően a Nemzeti Galéria öt, saját tulajdonú képet vitt el az intézményből. A képeket ez idő alatt restaurálták, tisztították, hogy méltó állapotban kerüljenek vissza Békéscsabára.

Ando György, a múzeum igazgatója elmondta: óriási dolog ez a múzeum életében.

- Mertünk egy nagyot álmodni és megpróbáltuk elkérni a Siratóasszonyok a keresztfánál című festményt is, mert ez számunkra egy nagyon fontos kép. A Munkácsy Mihály Múzeum a tőketerebesi múzeummal több mint 30 éve együtt dolgozik.Tőketerebes pedig azért nevezes, mert ott áll az Andrássy-kastély, ahol Andrássy Gyula nagyon sok időt töltött. Andrássy Töketerebesen lett eltemetve, ott épült a mauzóleuma. Andrássy Gyula halálakor a gróf özvegye, Kendeffy Katinka kérte meg Munkácsy Mihályt a kép elkészítésére, hogy az vigyázza a férje álmát - ismertette a kép történetét az igazgató. 

Ando György hozzátette: tudni kell, hogy Andrássy Gyula és Munkácsy Mihály jó barátságot ápoltak, kölcsönösen tisztelték egymást - ezért is működnek együtt a tőketerebesi múzeummal.

A múzeum művészettörténésze, Gyarmati Gabriella elmondta, hogy a most átvett műtárgyak összértéke jóval több mint egy milliárd forint. 

- A képet maga az Andrássy család hozta el Tőketerebesről 1920-ban, azóta Magyarországon található  a festmény. A múzeum néhány évvel ezelőtt egy mérethű digitális másolatot ajándékozott a tőketerebesi múzeum számára - fogalmazott a művészettörténész.

A múzeum tíz képe a Nemzeti Galéria anyagával kiegészítve alkalmas arra, hogy végigvezesse a látogatókat Munkácsy Mihály gazdag életművén és kalandos életútján.  

Galéria

További programok »

FEL