Országszerte zárt kapu – Kizárólag a 7.Tv közvetíti a csabai csapatok meccseit

2020. március 13. 17:25 | Hidvégi Dávid

A kormány betiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. A labdarúgó és a kézilabda bajnokságok folytatódnak, de szigorúan zárt kapuk mögött. A 7.Tv és a behir.hu a klubok hazai mérkőzését élőben közvetíti.

A Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy az összes magyarországi bajnoki és kupamérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni. A döntés értelmében az NB II-es Békéscsaba összecsapásaira sem mehetnek be a szurkolók. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnöke kiemelte, hogy szigorú szabályoknak kell megfelelniük. Kozma János hozzátette: a csapatoknak kötelező a mérkőzések után egy órán belül tájékoztatást adniuk a találkozón történtekről.

– Az MLSZ részletesen szabályozta, hogy egy sportszervezet részéről NB II-ben maximum 35 fő vehet részt egy ilyen találkozón mind a két csapatból. Ezen kívül csak a rendező személyzet lehet bent. A média részéről sem mehet be senki, kivéve a jogtulajdonos MTVA készíthet felvételeket – emelte ki.

(Fotó: Milyó Pál)

 

A Magyar Röplabda Szövetség elhalasztja az összes mérkőzését egészen április 3-áig. Szerdán még csak zárt kapuról volt szó, de azóta Európa-szerte felfüggesztették a sportesemények legtöbbjét. Ez jelenti, hogy a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE már holnap sem utazik el Budapestre a Vasas elleni találkozóra.

 

(Fotó: Milyó Pál)

A kormány határozata értelmében a Magyar Kosárlabda Szövetség a bajnokság felfüggesztése mellett döntött.

A 7.tv és a behir.hu szombaton a Békéscsabai Előre NKSE – Szombathely mérközést, jövő szerdán a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr meccset is élőben közvetíti.

További programok »

FEL