Orosháza legnagyobb adózóit fogadta a városvezetés

2017. február 5. 11:46 | Varga Diána

A városvezetés hagyományosan egy évindító fogadásra invitálta a település TOP 10 adózó cégének vezetőit, az együttműködést és az együttgondolkodást erősítve.

Évek óta hagyomány, hogy a város legnagyobb adózóit vendégül látja a városvezetés év elején. Az eseménynek idén február 3-án az Alföld Gyöngye Hotel adott otthont - írja közleményében az orosházi polgármesteri kabinet. A cégvezetőket Dávid Zoltán polgármester, valamint Bojtor István alpolgármester, Fejes Róbertné alpolgármester, dr. Horváthné dr. Barta Edit jegyző és Benkő Ferenc, az Orosházi Szolgáltató és Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója fogadta. A találkozó vendége volt továbbá Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselője.

–  A meghívott cégvezetők képviselik azokat a vállalatokat, akik a legtöbb munkavállalót foglalkoztatják és a legtöbb adót fizetik a városi kasszába. Ők nem csak, hogy orosháziakat foglalkoztatnak, de társadalmi felelősségvállalást is tanúsítanak városunkban, ugyanis a sportegyesületeinket és civil szervezeteinket is rendszeresen támogatják, amiért hálásak vagyunk – fogalmazott Dávid Zoltán.

A tavalyi évben összesen 1 milliárd 531 millió Ft iparűzési adó folyt be a város büdzséjébe, ebből összesen 793 millió Ft származott a fogadásra invitált TOP 10 adózótól.

– A cégekkel közösen együtt kell dolgoznunk azon, hogy jövőképet biztosítsunk a fiataloknak, az aktív korúaknak és megállítsuk az elvándorlást. Ehhez arra van szükség, hogy piacképes képzést, biztos munkahelyeket és versenyképes fizetést tudjunk nyújtani a térségben. Ezt a célt szolgálja a Kodolányi János Főiskola székhelyének Orosházára költöztetése is, hiszen az intézmény kiváló partnere a városnak és a helyi vállalkozásoknak. Minden, amire Orosháza ma büszke, visszavezethető a vállalkozások, gazdálkodók munkájára, ezért nem is kérdés, hogy a jövőt is csak velük, közös gondolkodással, együttműködéssel képzelhetjük el – fogalmazott a köszöntők során Simonka György, országgyűlési képviselő.

Újdonság volt az idén, hogy a Pannon Fine Food Kft. meghívottak között szerepelt. Mellettük az OROSházaGLAS Kft., az  Doherty Hungary Kft., az O-I Manufacturing Kft., az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt., a Cerlux Kft., a Guardian Orosháza Kft., a Merian Foods Élelmiszeripari Kft., a Linamar Zrt. és a Szkaliczky és Társa Kft. tulajdonosát vagy képviselőjét hívták meg az ebédre

További programok »

FEL