Óriási tömegeket vonz az Almásy-kastély

2017. június 9. 09:10 | Papp Ádám Sándor

Százezredik látogatóját fogadta szerdán a 2016-ban felújított gyulai Almásy-kastély.

 

2016 végére a látogatók száma már elérte a 74 ezer főt és idén június elejére átlépte a 100 ezret is. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Tószegből érkezett, idős házaspáré lett a megtisztelő 100 ezredik belépőjegy a kastélyba.

Szinyei Béláné Sarkadon született és élt évekig. Férje, Knézich Károly ükunokájának törött kardja a Gyulai várban található.

A házaspár már régóta szeretett volna Gyulára látogatni, ahol először a várat tekintették volna meg, de nem tudtak nekik jegyet váltani, technikai okok miatt, ezért a kastélyba mentek, ahol nagy meglepetés érte őket, hiszen ők voltak a látogatóközpont százezredik látogatói.

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum ügyvezetője szerint sokat tesznek azért, hogy Gyula és az Almásy-kastély egyre népszerűbb legyen a turisták körében.

– Kidolgoztunk egy olyan jegycsomagot, amelynek az a neve, hogy négy az egyben. Ezzel igyekszünk arra ösztönözni a látogatókat, hogy a várat és a kastély állandó és időszaki kiállításait, illetve a tornyot is megtekintsék – mondta Dombi Ildikó ügyvezető.

Magyarországon, 2016-ban a keszthelyi Festetics- és a gödöllői Grassalkovich-kastély után az Almásy-kastély volt a leglátogatottabb. A Gyula polgármestere azt mondta: az eredmények azt igazolják, hogy jó úton járnak.

- A kastély vezetése és dolgozói igen magas színvonalon végzik a munkájukat, hiszen a magas látogatószám ennek a visszaigazolása – fogalmazott Dr. Görgényi Ernő.

A százezredik látogatót a város vezetése egy úgynevezett Gyula-csomaggal lepte meg, ami a helyi látványosságok belépőjegyeit, illetve helyi termékeket tartalmaz.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL