Rekordszámú turista látogatott idén Gyulára

2017. június 11. 09:44 | Kugyelka-Zámbori Eszter

11 százalékkal több turista érkezett Gyulára 2017 első negyedévében, mint a tavalyi év azonos időszakában. Eddig összesen 122 ezren üdültek a Békés megyei fürdővárosban, ahol úgy döntöttek, hogy a pozitív mérleg megtartása érdekében összefog az önkormányzat és a gyulai látványosságok vezetői.  

Számos iskola választja ebben az időszakban az osztálykirándulások helyszínéül a Békés megyei várost és az Almásy-kastélyt. Nem csak a tanulmányi utak népszerű célpontja a látogatóközpont, a Gyulára érkező turisták is szívesen látogatják azt.

– Óriási élmény volt az állandó kiállítás. A híradások keltették fel a figyelmemet, és látva, milyen óriási munkát végeztek itt a restaurációval, berendezéssel, csak szobáról szobára csodálkoztam - árulta el Szeremlei Béla, aki Budapestről érkezett Gyulára.

A megújult Almásy-kastély megnyitásakor a szakemberek még attól tartottak, hogy a várat az új látványosság miatt kevesebben látogatják majd. Ám a várakozásokkal szemben a két történelmi emlékhely hasonló népszerűségnek örvend.

– A négy az egyben kombinált jegynek köszönhetően turisták közel 50 százaléka a várat és a kastélyt is megtekinti, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy erősítik egymást a kiállítóterek - emelte ki Dombi Ildikó, a Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Tavaly több mint 476 ezer látogató járt Gyulán. A szakemberek szerint ahhoz, hogy ezt a számot továbbra is tartani tudják, a városban található látványosságoknak össze kell fogniuk.

– A fürdő vonzereje önmagában nem elég. Azt gondolom, hogy hasonló színvonalú fürdő, ha nem is túl sok, de van az országban. Az igazi turisztikai vonzerő a város maga a várral, a kastéllyal, a fürdővel, a parkokkal, virágos terekkel, és azokkal a gasztronómiai attrakciókkal, amit a Gyulahús képvisel - hangsúlyozta Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője.

A Békés megyei fürdőváros bevételeinek nagy részét eddig is a turizmus adta és ez a tervek szerint továbbra sem változik.

– Munkahelyek ezreit biztosítja a városban az ágazat, megélhetést, kenyeret ad az itt élő embereknek. Ezért is fontos nekünk, hogy minél jövedelmezőbb legyen a turizmus, minél jobban tudjanak élni belőle az emberek, ehhez pedig az kell, hogy Gyula felkapott hely legyen, minél többen jöjjenek ide. Az elmúlt években látható, hogy ez a törekvésünk nem sikertelen - emelte ki Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.

A város turisztikai népszerűsége az elmúlt években folyamatosan nőtt. Idén például a húsvéti hosszúhétvégén a legnépszerűbb vidéki úticél volt a turisták körében. Az első negyedévben 11 százalékkal nőtt az ide érkező vendégek száma, a 2016-os év ezen időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy idén januártól március végéig több mint 122 ezren érkeztek a Békés megyei fürdővárosba.

További programok »

FEL