Operatív törzs: Már 104 cégnél vannak jelen a katonák

2020. április 18. 11:56 | Varga Diána

A szombat délelőtti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy már 829 beteget kezelnek kórházban, ez a szám egyre nő.

Ruszin Romolusz dandártábornok arról tájékoztatott, hogy 104 cégnél teljesítenek szolgálatot a honvédség munkatársai, ezek főként élelmiszerbiztonsági, létfontosságú eszközök és anyagok biztosítását végző társaságok. Kiemelte, hogy befejezték Budapesten, a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését, ugyanakkor felkészültek a további, hasonló műveletekre.

A fegyveres műveletekben résztvevő mintegy ezer katona mind jól van, nem beteg – mondta a Honvédelmi Minisztérium titkárságvezetője, megjegyezve, hogy Maliból egy kisebb kontingens érkezett haza a napokban. Ezen felül a honvédség folytatja a déli határzár biztosításában, a katonák az északi és nyugati határ mentén, valamint a hazai nagyvárosokban is jelen vannak, támogatják a rendőrséget a humanitárius korridor biztosításában, kiemelt raktárak őrzésében is részt vesznek, 51 kórháznál pedig katonai kórházparancsnok teljesít szolgálatot.

 
Tovább nőtt a betegek száma

Müller Cecília országos tisztifőorvos megköszönte a honvédség múlt héten elvégzett munkáját, majd kiemelte: jelenleg 1834 koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván hazánkban, a megbetegedések száma fokozatosan nő, de a terjedés még nem nevezhető robbanásszerűnek. Arról is tájékoztatott, hogy további 16 ember hunyt el – általában idős, több megbetegedésben szenvedő érintett, de tegnap egy 42 éves hölgy is meghalt, akinek szintén több betegsége volt.

Az országos tisztifőorvos arra is kitért, hogy az elmúlt napon 829-re emelkedett azok száma, akiknek kórházi ápolásra van szüksége, közülük 60-an főt tartanak ma lélegeztetőgépen. Hozzátette: 18 szociális intézményben vannak fertőzések – az intézmények népegészségügyi ellenőrzése a hétvégén is zajlik –, a megbetegedett gondozottak száma 386 fő, közülük 268-an vannak kórházban, 33-an hunytak el; a beteg dolgozók száma 45, 1 főt ápolnak egészségügyi intézményben. Müller Cecília megjegyezte: fontosak a laboreredmények, de azok sem tévedhetetlenek és nem kizárólag ezekre alapozzák a döntéseket, mert azok csak pillanatnyi eredményeket tükröznek. Mint mondta, az intézményekben nagy hangsúlyt kap az elkülönítés.

 
Egyre kevesebben vannak hatósági házikaranténban

Kiss Róbert r. alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa jelezte, hogy megjelent a kormányrendelet a polgármesterek hétvégére vonatkozó többletjogosítványairól, melyek vasárnap éjfélig tartanak. Kiemelte, hogy a rendőrök továbbra is jelen vannak a közterületeken, biztosítják a rendeletek betartását, ellenőrzik a hatósági házikaranténokat és az üzletek nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat. Mint mondta, tegnap 12 150 házikaranténban lévőt ellenőriznek, ez azt jelenti, hogy külföldről hazatért magyarok egyre nagyobb arányban töltik le a kéthetes karantént, így a következőkben csökken ezek száma.

További programok »

FEL