Operatív Törzs: folyamatos a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése

2020. március 24. 13:22 | Papp Ádám Sándor

Ma reggel leszállt az a repülőgép, amely több, mint 3 millió maszkot, 100 ezer tesztet és 86 lélegeztető gépet hozott Kínából – tájékoztatott Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: látható, hogy a szükséges eszközök beszerzése folyamatos, az utánpótlás biztosítva van. Ismertette, hogy kedden reggel hajnali 4 órakor befejeződött a szükséges védőeszközök kiosztása a kórházak intenzív osztályain dolgozók részére.

Lakatos Tibor elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium közleménye szerint a testi kontaktusok csökkentése érdekében 15 000 forintra fog emelkedni a PIN kód nélküli érintéses fizetés lehetősége április 15-étől.

Ismertette, hogy a megyei védelmi bizottságok megkezdték működésüket és területi szinten irányítják, koordinálják a védekezési feladatokat.

 

Folyamatosan ellenőrzik a hatósági rendeletek betartását

Lakatos Tibor ismertette: 4207-en vannak hatósági házi karanténban. Esetükben már 177 szabálytalanságot állapítottak meg. 24 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 130 emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek. Kiemelte: a hatósági intézkedéseket azért hozták, mert a fertőzésnek kitettek - akik például külföldön jártak - hordozók lehetnek. Ők más embereket is megfertőzhetnek, esetleg olyanokat is, akiknél ez halállal járhat - hangsúlyozta. Közölte azt is, hogy egyre több csaló próbál hasznot húzni a járványból. Rémhírterjesztés és közveszéllyel fenyegetés miatt is többször kellett intézkedni a rendőröknek - ismertette Lakatos Tibor.

Kiemelte azt is, hogy az üzletbezárások kapcsán 40 fővel szemben tettek feljelentés és 16 esetben osztottak helyszíni bírságot.

Kitért arra is, hogy Magyarország határain gördülékenyen zajlik a be-és kilépés, nagyobb várakozásra a mai adatok alapján a horvát-magyar határon lehet számítani.

 

9-en hunytak el a koronavírus miatt Magyarországon

– Az elmúlt 24 órában 187-re emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, immár 9 fő hunyt el úgy, hogy korábban kimutatták a pozitivitást az új koronavírussal kapcsolatban – ismertette Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Kijelentette, hogy a vírus bárhol jelen lehet és magasabb a fertőzöttek, mint a megbetegedést mutatók száma, amely a járvány sajátossága. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ajánlásaik azt a célt szolgálják, hogy megfékezzék a terjedést, továbbá csökkentsék a megbetegedők és az elhalálozók számát.

Megköszönte azoknak, akik betartják a tanácsokat és külföldi hazatérésüket követően önkéntes karanténba vonulnak. Továbbá köszönet mondott az időseknek, akik tisztában vannak azzal, hogy saját érdekük miatt jobb az, hogyha nem mennek közösségbe. Kiemelte: nem az idősek miatt van járvány, ők a legveszélyeztetettebb korosztály, hiszen náluk komolyabb tünetek mutatkoznak megbetegedés esetén.

Ismertette, hogy a várandós nők nem jelentenek külön kockázati csoportot, de hozzátette: maga a várandósság megváltoztatja a szervezet védekező képességét, immunrendszerét és fogékonyabbá válhat a fertőzésekre, ezért különösen védik őket is. Tanácsként elmondta, hogy ne menjenek közösségbe, kerüljék a csoportosulást, próbálják meg a modern infokommunikációs eszközökkel tartani a kapcsolatot a védőnőkkel. Különösen be kell tartaniuk a gyakori kézmosást és azt, hogy rendszeresen, rövid ideig szellőztessenek a lakásban.

A kisgyermekes anyukáknak a gyermekek játékainak gyakori fertőtlenítését javasolta.

Egy héten belül változhat a háziorvosi alapellátás – emelte ki az országos tisztifőorvos. Dr. Müller Cecília hangsúlyozta: az orvos-beteg és a beteg-beteg találkozások csökkentése a céljuk. Éppen ezért járásonként, kerületenként a betegellátás módosulni fog. Az akut légúti betegek részére kialakítanak egy ellátó egységet, ugyanakkor az összes többi más panasszal orvoshoz fordulók részére egy másik egységet, ezzel őket fizikailag is elkülönítik egymástól. Ez a rendszer a kialakítás szintjén van jelenleg, bízik abban, hogy egy héten belül meg tudják majd valósítani.

További programok »

FEL