Müller Cecília: Online és levélben is jelezni lehet, ha valaki kér védőoltást

2020. december 7. 12:52 | D. Nagy Bence

A tesztek száma a járvány kezdete óta a 2 milliót is meghaladta.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján György István területi közigazgatásért felelős államtitkár ismertette a célzott csoportos tesztelés második körének adatait.

– Soha nem látott szakmai együttműködés segítette a tesztelést, amelyben az egészséügyi dolgozók mellett egyetemi hallgatók és a kormányivatalok működtek közre – ismertette az államtitkár. Mint mondta, összességében több mint 186 ezer tesztet végeztek el.

A bölcsődékben 8 873 főt (117 pozitív eset), az óvodákban 39 840 főt (697 pozitív eset), az általános iskolákban és a szakképző intézményekben pedig 83 400 főt (1 542 pozitív eset) teszteltek. György István kiemelte, hogy a tesztelés második hete kevesebb pozitív teszttel zárult, mint az első. 

– A két hét alatt összesen 367 649 teszt készült el. A célzott csoportos tesztelés a területi közigazgatásban dolgozókkal folytatódik, tehát a kormány- és a járási hivatalokban dolgozókkal, akik közvetlenül találkoznak az ügyfelekkel – jelentette be az államtitkár. Hozzátette, ez mintegy 3500 főt érint. A kormányhivatalok a szociális otthonokban és az egészségügyi intézményekben még egy héten keresztü biztosítani fogják a teszteket.

 

Hamarosan elindul a hazai vakcinahonlap

– A járvány kezdete óta már 2 milllió fölé emelkedett a tesztek száma, ebben a PCR és az antigén gyorstesztek is benne vannak – közölte Müller Cecília. Az országos tiszifőorvos a legfrissebb napi adatok ismertetése után kiemelte: továbbra is az a cél, hogy tehermentesítsék az egészségügyet.

A tisztifőorvos elmondta, hogy a kormány minden elérhető vakcinát megpróbál beszerezni. 

– Hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu internetes oldal, amelyen minden, az oltóanyagokkal kapcsolatos infromáció megtalálható lesz. A lakosság az oltakozási igényt ezen az oldalon, illetve levélben is jelezheti majd – emelte ki Müller Cecília. Hozzátette, hogy a december 11. utáni időszak korlátozásaivla kapcsolatban hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök tesz bejelentést.

További programok »

Itthon

FEL