György István: Célunk, hogy húsvétra minden regisztrált megkapja az első oltást

2021. március 2. 13:47 | D. Nagy Bence

Folytatódik a regisztrált idősek és a második körre várók oltása. Több mint 720 ezer fő már megkapta az ellenanyagot.

 

– Sem az első, sem a második hullám nem produkált ilyen rohamosan növekedő számokat – közölte György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Kiemelte, hogy az oltási terv átalakításával az a cél, hogy húsvét tájára, április 11-i határidővel minden regisztrált megkapja az első oltást.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a terv teljesítéséhez a rendelkezésre álló vakcinákkal gyorsabban és többet kell oltani. A széleskörű védettség mihamarabbi elérése kapcsán felhívást intéztek a háziorvosok felé, hogy hétvégenként is oltsanak, amelyért – a beoltottak számának függvényében – 40, illetve 80 ezer forintos díjazásban részesülnek. 

– Az oltási programba minden már Magyarországon levő és beérkező vakcinát bekapcsolunk, kevesebbet tartalékolunk. Már a következő hét is az új oltási terv szerint halad, a kedden érkező 114 ezer 600 adag Pfizer-szállítmány minden adagját felhasználjuk – ismertette György István.  Hozzátette, hogy a hét folyamán újabb 250 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra. 

Az államtitkár megerősítette, hogy egy oltási hét nem hétfőtől vasárnapig, hanem egyik vakcinaszállítmánytól a következőig tart, így jellemzően szerdától szerdáig. Mint mondta, a regisztrált idősek oltása tovább zajlik, erre három vakcina is rendelkezésre áll.

– Jelenleg 250 ezer Sinopharm vakcina áll rendelkezésünkre, amely praxisonként átlagosan 45 főre elegendő. 30 800 Moderna vakcina jut a 60 év fölöttieknek, további 10 ezer Moderna pedig a kimaradt idősotthonokra, ez 22 intézményt jelent – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy 10 800 adag Moderna vakcinát bocsátanak a szociális intézmények részére a második körös oltásra.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az újonnan érkezett 114 600 adagnyi Pfizer vakcinát kedden szállítják ki a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok küldhetik be a praxisukhoz tartozó betegeiket.

– Tovább zajlik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is az AstraZeneca vakcinájával. Eddig a háziorvosok oltottak vele, őket azonban szeretnénk tehermentesíteni, hogy az idősek oltását folytathassák a Sinopharm és a Moderna oltóanyagaival. A múlt csütörtökön érkezett 74 ezer adag AstraZenecát a hét végén, március 6-án és 7-én a kórházi oltópontokon oltják el a 60 év alatti krónikus betegek körében. Az oltás menetéről az érintettek közül 74 ezren kapnak sms-értesítést – jelentette be György István. Hozzátette, hogy a második körös oltások is folytatódnak, ez 49 180 adag beadását igényli.

Az államtitkár kiemelte, hogy az oltási hét folyamán 395 ezer regisztrált idős embert tudnak beoltani, a következő szerdáig 529 ezer oltást terveznek összesen – ilyen arányú oltásra eddig még itthon nem került sor.

 

Nemzetköti és hazai tapasztalatok

– Bár itthon 721 ezer fő beoltása már megtörtént, 250 ezren pedig már a második adag oltóanyagot is megkapták, mégis felszállóágban vagyunk – kezdte összefoglalóját Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos a friss napi adatok kapcsán elmondta, hogy 2764 új fertőzöttet regisztrálak és 130 beteg hunyt el az elmúlt huszonnégy óra folyamán.

A tisztifőorvos is megerősítette, hogy kedden több mint 114 ezer Pfizer vakcina érkezik a hazai oltópontokra, illetve várják a hétfőn útnak indítót 280 ezres Szputnyik V-szállítmányt is.

– Magyarországon is jelen van a brit mutáns, ez áll a felfutás hátterében. Sajnos a dél-afrikai variánst is már öt esetben kimutatták, így a fertőzés egyre gyorsuló ütemére kell számítani – emelte ki Müller Cecília.

A tisztifőorvos brit kutatásokak ismertetve elmondta, hogy az AstraZeneca esetében már az első dózis beadását követő 14 nappal mérhető mennyiségű ellenanyag fejlődött ki az alanyokban. Mint mondta, az ellenanyag folyamatosan emelkedett, a 35. nap után 73 százalékos védettséget mutattak ki.

– Ez azért fontos, mert csupán egy dózisról van szó. Szintén az AstraZeneca esetében mutatták ki, hogy a 80 év feletti koroszályban a beadás utáni 3-4. hétben 80% feletti hatékonyságot mértek, megelőzve a súlyos megbetegedést, illetve a kórházi kezelést – fogalmazott a tisztfőorvos.

Egy másik kutatás eredményével kapcsolatban elhangzott, hogy a Pfizer vakcina a 80 év feletti korosztályban az első oltást követően 83%-ban csökkentette a halálozások számát. Az amerikai Johnson & Johnson által gyártott Janssen vektor alapú, egydózisú oltóanyagot az európai gyógyszerügynökség jelenleg is vizsgálja.

– Várjuk, hogy ez a vakcina is engedélyt kapjon, hiszen szükség van rá, hogy egy újabb oltóanyaggal biztosíthassuk a minél szélesebb átoltottságot. A Janssen-vakcina az Egyesül Államokban beoltott betegek körében 86%-os biztonságot jelentett a súlyos lefolyású eseteknél – ismertette Müller Cecília.

 

További programok »

FEL