Müller Cecília: Oltónemzet vagyunk

2021. március 30. 13:51 | D. Nagy Bence

Magyarországon az oltottak száma már meghaladta a kétmillió főt, több mint 20 százalékos a lakossági átoltottság.

 

– Ezekben az órákban léptük át a 2 millió beoltottat, a lakosság több mint 20 százaléka már megkapta legalább az első vakcináját, így messze az uniós átlag felett vagyunk – jelentette be György István az operatív törzs keddi tájékoztatóján. A területi közigazgatásért felelős államtitkár ismertette, hogy az elmúlt hét során 540 ezer oltást, az eddigi legmagasabb heti átlagot sikerült teljesíteni.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az oltások ütemét csak a szállítmányok érkezésének üteméhez tudják igazítani. Mint mondta, a regisztráltak száma naponta nő, ahogyan az oltási kampány is folyamatosan zajlik.

– A 3,7 millió regisztrált személy közül mintegy másfél milliót a 65 év felettiek tesznek ki. Ennek a korcsoportnak a 78 százalékát már be is oltottuk – közölte György István. Hozzátette, hogy a tervezet következő szakaszában az óvodai, általános iskolai és középiskolai dolgozókat oltják. Első körben azokat, akik március 24-ig adták le regisztrációjukat, őket a lakhelyükhöz legközelebb eső kórházi oltóponton Pfizer-vakcinával oltják majd be csütörtök és szombat között, 101 oltóponton.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a pedagógusok oltásának második körére március 29-e éjfélig lehetett regisztrálni. 

– Ebben a körben a bölcsődei és a szakképzésben dolgozókra is sor kerülhet. Ez a csoport a húsvéti ünnepkört követő héten kaphatja meg az oltását, április 8. és 10. között – mondta el az államtitkár.

György István hangsúlyozta, hogy mind a háziorvosi praxisokban, mind a kórházi oltópontokon történő oltások folyamatosan zajlanak. 280 ezer Szputnyik-vakcinát szállítanak ki a kórházi oltópontokra, ahová a háziorvosok küldhetik be a lakosokat. Praxisonként átlagosan 54 főt küldhetnek be központi oltóhelyre, ezeket az oltásokat a húsvéti ünnepek alatt is beadják.

– A csütörtökön érkezett AstraZeneca szállítmányból 20 300 adagot juttattak el 2030 háziorvosnak, akik az egy-egy ampullából 10-10 főt tudnak beoltani. Kiemelendő, hogy a háziorvosi és a kórházi oltópontok mellett a honvédség oltóbuszai is besegítenek, amelyeket jellemzően kisebb településekre vezényelnek ki – ismertette a államtitkár. Mint mondta, most már havi tervet is tudnak készíteni arra vonatkozóan, hogy a katonai buszokkal mely településeken, régiókban folytathassák a polgári oltásokat. 

 

Felelősség magunkért, felelősség egymásért

– Oltónemzet a magyar, hiszen a vakcinák által nyújtott védelem mindig is része volt a magyar egészségügynek – fogalmazott Müller Cecília annak kapcsán, hogy a hazai beoltottak száma meghaladta a kétmillió főt. Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a kisgyermekkorban beadott oltások is számos olyan betegségtől, szövődménytől menthetik meg a lakosságot, amely a koronavírus járvány során akár halálos kimenetelű is lehet.

A tisztifőorvos a friss napi adatokat ismertetve hangsúlyozta, hogy járvány harmadik hullámának felszállóágában nemcsak az egyéni, de a társadalmi felelősségvállalás is fontos a védekezés tekintetében.

– Hétfőn 81 600 Moderna-vakcina érkezett az országba, ezeket jellemzően a háziorvosokhoz juttatják el, az első és második körös oltások folytatásához. Kedden 168 480 Pfizer-vakcinát szállítottak Magyarország részére, ezek nagy részét a pedagógusok oltására fordítják. Kedd éjfélre 250 ezer, első adagos Szputnyik-vakcinát várunk – közölte Müller Cecília. Hozzátette, hogy a hétfőn felszabadított 250 ezer adag Szputnyik oltóanyagot csütörtökön és pénteken a kórházi oltópontokra szállítják.

A tisztifőorvos ismét felhívta a figyelmet a kontaktusok számának csökkentésére és a maszk használatára. Mint mondta, a megelőzés fontos részét képezi a favipiravir gyógyszer is, amelyet a háziorvosok mellett valamennyi, a járványügyi védekezésben résztvevő orvos kiírhat pozitív teszt ellenében.

További programok »

Egészségügy

FEL