György István: Csütörtökön indul a 89 év felettiek oltása

2021. február 2. 13:15 | D. Nagy Bence

A legidősebb korosztály oltása a háziorvosi praxisokban és az oltópontokon zajlik majd.

– Az egészségügyi dolgozók mintegy 93 százalékát már beoltották és befejeződött az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak kampányszerű oltása is – ismertette György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján. Mint mondta, január 7-e óta 1875 intézményben zajlott az oltási kampány, ezek közül 64 helyszínen halasztani is kellett aktív Covid-fertőzés miatt. A szociális intézményekben összesen 82 ezer dolgozót és gondozottat oltottak be.

– Csütörtökön indul a regisztrált 89 év felettiek oltása a háziorvosoknál és az oltópontokon. A háziorvosok már pénteken megkapták a regisztrált idősek listáját – jelentette be az államtitkár. Hozzátette, hogy 5400 háziorvosi praxisnak 6-6 főt kell kiválasztania, akiket az illetékes oltópontokra kell irányítani. Ezeknek az időseknek az oltása csütörtök és vasárnap közöt zajlik majd a Pfizer-vakcinájával. 

György István hangsúlyozta, hogy az oltás időpontját a háziorvos szervezi meg a megyei oltási csoporttal. 

– Ajánlott, hogy az oltásra váró időseket elsősorban a család segítse, de a betegszállító igénybevétele is lehetséges. A kórházi oltópontokon mintegy 30 ezer idős embert tudunk beoltani – fogalmazott az államtitkár.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a vasárnap érkezett szállítmány a tervezettnél kisebb mérete miatt nem jut vakcina minden háziorvosnak. 

– Mindössze 1080 olyan praxis van, ahol egy-egy amupullát kapnak majd, ez mintegy 10 ezer ember oltására alkalmas. Őket a háziorvos oltja be – közölte György István. Mint mondta, a vakcinákat szállító kamionok ma reggel indultak el a megyei elosztópontokra. 

Az államtitkár kiemelte, hogy lakosság teljes átoltását a tömeges oltási szakaszban 7300 oltópont bevonásával tervezik megvalósítani.

 

A szövődmények elkerülése a cél

– Az igazolt betegek száma 578 fővel emelkedett az elmúlt 24 órában, jeleneg országosan 87 829 aktív fertőzöttet tartanak számon – ismertette a friss járványügyi adatokat Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos ismételten felhívta a figyelmet azokra az alapbetegségekre, amelyek kiemelt kockázati tényezőt jelentenek a koronavírusos megbetegedések során. Mint mondta, a legidősebbek ezért is szerepelnek az oltási terv első körében.

A tisztifőorvos közölte, hogy bár a megbetegedések csökkenő tendenciát mutatnak, de a pandémia továbbra is jelen van. A koronavírus elterjedése a szennyvízben található örökítőanyag-koncentrációban is kimutatható. Elhangzott, hogy országos átlagban ismét emelkedés tapasztalható, elsősorban Debrecenben és Nyíregyházán

– Eddig összesen 19,7 millió adag oltóanyagot kötöttünk le. Az úgynevezett nyugati vakcinákon kívül (Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca) orosz és kínai oltóanyagok beszerzése is zajlik – mondta el Müller Cecília. Oroszországból 1 millió vakcina érkezik különböző tételekben, míg Kínából 2 és félmillió ember számára elegendő szállítmányt rendeltek.

A tisztifőorvos közölte, hogy a Szputnyik V orosz vakcina 20 ezer adagja – vagyis 40 ezer ampulla – a mai napon megérkezett Magyarországra.

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a koronavírus esetében nem felső és alsó légúti betegségről van szó, hanem rendszerszintű betegségről, ezért is tapasztalhatók különböző szervi szövődmények. Mint mondta, bármelyik vakcina jó, amely megvéd a súlyos megbetegedéstől, a szövődményektől és a fatális kimeneteltől.

További programok »

FEL