A természet lágy öle – Ökotábort tartottak a békéscsabai levendulás kertben

17:17 | Kovács Andrea

A Zöld 14 Egyesület hatodik éve rendezte meg öko-táborát a 3 ezer négyzetméteres külterületi zárt kertjében. A levendulabokrok és természet ölelésében megrendezett táborban az általános iskolás korosztálynak az ökológiai tudatosság és a fenntarthatóság fontosságát igyekezetek hangsúlyozni játékos, kötetlen formában.

Az egyhetes ökotáborban résztvevő gyerekek kétszáz tő levendulabokor környezetében ismerkedhettek meg a közkedvelt gyógy- és fűszernövény jótékony hatásaival. Emellett minden nap többféle programot, kézműves illetve ökológiai foglalkozásokat kínálatak a fiataloknak akik így több oldalról ismerkedhettek meg a környezeti szemléletformálás alapjaival a növények felismerésétől az állatvédelmen keresztül a szelektív hulladákgyűjtés fontosságáig. 

 

– A gyerekek mesével egybekötött interaktív játékokon vettek részt a természet lágy ölén, sok mindenről beszéltünk nekik és igyekeztünk a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteket kötetlen formában belecsempészni a tevékenységekbe – mondta el a Zöld 14 Egyesület elnöke. Duray Balázs hozzátette, hogy a táborba járó gyerekek a közeli Rainbow tanyára is ellátogattak, ahol megismerkedhettek az állatokkal és ellátásukkal, de kirándultak a közeli ó-gerlai Kovácsi erdőbe is. 

A táborozók Duray-Kőrös Diána vezetésével szedték le a levendulát, majd az alapos szárítás után közösen morzsolták ki a magvakat és lila organza zsákokba söpörték, amelyeket hazavihettek, így saját otthonukban is élvezhették az illatos növény jótékony hatását.  A gyerekek a levendulából szörpöt is készítettek, amelllyel az udvaron található bárban frissíthették fel magukat

További programok »

FEL