Civilek járvány idején – Átadták a legjobb jogász és könyvelő díját

2021. március 3. 13:43 | behir.hu

A Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ második alaklommal rendezte meg Békéscsabán a Sajtóreggeli elnevezésű eseményét, melyen átadták 2020. legjobb civil jogásza és civil könyvelője díjat, illetve bemutatkozott öt megyei civil szervezet.

A Békéscsabai Család és Karrier Pontban megtartott rendezvényt a szervezők az óvintézkedések miatt hibrid módon rendezték meg, vagyis egyes civil szervezetek online jelentkeztek be.

Elsőként Schriffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Egyesület elnöke adta át a Békés megye 2020. legjobb civil jogásza és 2020. legjobb civil könyvelője díjakat. A tavalyi év legjobb civil jogászának Vízkeleti Krisztián békéscsabai ügyvédet választották, míg a 2020. legjobb civil könyvelője díjat Borbély Ferenc, a Juéla Könyvelő Kft. képviseletében vehette át.

 

 

A megjelent civil szervezetek vezetői közül elsőként Mikó Melinda mutatta be a békéscsabai Játszótér Közhasznú Alapítványt. A szervezet legfőbb célja a fiatal generáció hasznos időtöltésének segítése. Az alapítvány vezetője ismertette a Kell egy hely! elnevezésű projektjüket, melynek részeként a fiatalok számára, velük közösen kívánnak nyitott közösségi teret létrehozni.

Borgula Györgyné, a Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnöke kiemelte a helyi vállalkozókkal kialakított kiváló kapcsolatukat, továbbá örömmel számolt be arról, hogy munkájuknak köszönhetően 2023-ban szlovák tájház nyílik a településen.

 

 

Duray Balázs a Zöld 14 Egyesület bemutatásakor a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta a fiatalok nevelése során. Az egyesület a Levendulás kertben megrendezett nyári táborokkal és a Vackor közösségi kert működtetésével járul hozzá a folyamathoz – mondta el az elnök.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkáját Kocsis Klára ismertette. Az egyesület 399 tagot számlál, ez a hasonló szervezetek között országos szinten is kiemelkedő szám – emelte ki a vezető. Beszámolt a tavalyi rendezvényeikről, melyeket átszervezve igyekeztek maradéktalanul megtartani. 2021-ben is kiemelt feladatuknak tekintik a tudásátadást, melyet kiadványokkal és eseményekkel kívánnak megvalósítani.

Végezetül Kesjár Mátyás, a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület elnöke mutatta be a szervezet mindennapjait. Előadásában betekintést engedett egy kistelepülés életébe, hangsúlyozva az önkéntes tevékenység fontosságát.

A eseményen részt vevő civil szervezetek vezetői beszámoltak a járványhelyzet okozta nehézségekről, azonban mindannyian példamutató módon, optimistán nyilatkoztak és a problémák megoldását mutatták be.

 

További programok »

FEL