Régi ételek újragondolva – Egészséges életmódra vezet az Egyensúly AE Egyesület

2025. június 30. 19:50 | Bimbó Lajos

Immár második alkalommal tartotta meg egészséges életmódról szóló programját az Egyensúly AE Egyesület Szociális kikötő szolgálata. A Dél-Alföld Értékei Gasztronómiai Egyesülettel közös rendezvényen a résztvevők újragondolt, egészséges ételeket kóstolhattak, majd a játéké és a közösségé volt a főszerep.

Schriffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Egyesület elnöke elmondta, a szervezet elsősorban pszichiátriai szenvedélybetegek nappali- és közösségi alapellátásával foglalkozik, de olyan rendezvényeket is szervez, amelyek nem csak egyesületi tagok számára érhetőek el, így erre a rendezvényre is érkeztek olyan külsős résztvevők, akiket érdekel az egészséges életmód. A program elsősorban az egészséges ételekről szólt, de más is várta a vendégeket.

– A Jaminában működő népművészeti klub olyan társasjátékokat hozott a mai napra, amelyek a közösség- és csapatépítést erősítik. Ezen kívül szerencsekereket hoztunk, mert azt mindig nagyon szeretik. Egy kicsit bohókás, tele van találós kérdésekkel, de csapatokban, egymást segítve is lehet ezeket játszani, kisebb ajándékokat lehet nyerni – ismertette Schriffertné Lócskai Henriett.

 

 

Az esemény első részében Fodor Mihály, a Dél-Alföld Értékei Gasztronómiai Egyesület elnöke invitálta egy kis utazásra az egészséges ételek kedvelőit. A mesterszakács kiemelte, elsődleges céljuk, hogy az idényszerűséget és a régi típusú ételeket újragondolva, egy kis csavarral megbolondítva, a modernebb gasztronómiát megismertessék és megkóstoltassák az emberekkel.

–  Az egyesület fő célja az, hogy az idősebb generációt megismertessük az modernebb ételekkel, a fiatal generációnak pedig a régebbi típusú ételek eredeti ízét, elkészítési módszerét adjuk át. Így a kettő találkozik egymással, azzal a céllal, hogy ne merüljenek feledésbe a régi ételek, viszont a modernebb technológiákat is tudjuk követni – foglalta össze Fodor Mihály.

 

 

A résztvevők ennek jegyében egy erdei gyümölcsös, turmixolt különlegességet és egy citromfűvel, mentával megbolondított sárgabaracklevest kóstolhattak meg, amelyet dinnye, sárgaborsó-, padlizsán- és ajvárkrém, valamint az étterem alkotta, különleges, tökmagos kenyér egészített ki. A kóstolóról az édes ízek sem maradhattak el, erről egy egészséges alapanyagokból készült répatorta gondoskodott.

 

Galéria

További programok »

FEL