Csomagosztás az Egyensúly AE Egyesületnél

2019. december 20. 06:12 | Such Tamás

Karácsony közeledtével mindannyiunk szíve egy kicsit megmelegszik – fogalmazott köszöntője elején Schiffertné Lócskai Henriett, az egyesület elnöke csütörtökön, a békéscsabai, Kolozsvári utca 62. szám alatti központi intézményben. Azon a délutánon 65 csomag talált gazdára.

A tágas szobában, szűrt fényben és alkalomhoz illő, halk muzsika mellett, beszélgetve várták a kliensek a program kezdetét – a falnál egy ízlésesen feldíszített karácsonyfa világított, amely tovább fokozta az ünnepi hangulatot.

 

Csomagosztás az Egyensúly AE Egyesületnél

Mindenki ragyogott

 

A program elején Pálfiné Knyihár Ildikó, az egyesület egyik munkatársa Wass Albert Otthon című novelláját olvasta fel.

Schiffertné Lócskai Henriett elmondta, a tavalyi év óta állnak kapcsolatban a Református Szeretetszolgálattal, akik idén is rengeteg adományt gyűjtöttek az egyesület számára. Majd mindenkinek áldott, békés karácsonyt kívánt.

 

Csomagosztás az Egyensúly AE Egyesületnél

Dr. Tóth Jánosné

 

Azt követően dr. Tóth Jánosné, a református gyülekezet egyik tagja, a Bibliából egy örömüzenetet olvasott fel:

„Mert úgy szerette Isten e világot,

hogy az ő egyszülött Fiát adta,

hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen,

hanem örök élete legyen.”

 

Csomagosztás az Egyensúly AE Egyesületnél

Schiffertné Lócskai Henriett és az Ondos család

 

A megjelentek kifejezetten tartós élelmiszerrel (liszt cukor, olaj, konzervek, szaloncukor), plusz a családos gyerekek kicsi ruhákkal, játékokkal tértek haza.

 

Galéria

 

További programok »

FEL