OFKSE: Zubai Szabolcs befejezi a pályafutását

2020. május 20. 10:05 | Hidvégi Dávid

Visszavonul a legutóbbi két szezonban Orosházán játszó Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik helyezett magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki aranyérmet nyert a MOL Pick-Szegeddel.

Az elmúlt két idényben Orosházán szereplő beállós az M4 Sportnak elmondta, május 5-én született meg a második kislánya, Zara, ő pedig elsősorban családi okok miatt döntött a visszavonulás mellett.

Még nagyon félek megfogni, nehogy elessek vagy valamilyen bajt csináljak, de nagyon boldog vagyok – osztotta meg Zubai Szabolcs az interjúban, amelybe egy rövid időre nagyobbik kislánya, Lili is becsatlakozott. Hozzátette: Szegeden élnek, de a párja Budapesten dolgozik, építkezés előtt állnak, ezért a továbbiakban már nem tudja vállalni azt a mennyiségű utazást, amellyel a kézilabdázás jár.

– Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi legyen. Harminchat éves vagyok, egy évet még szívesen játszottam volna, de így, hogy megszületett a baba, nagyon nehéz lett volna megoldani. Fáj a szívem, de nem tudnám úgy megoldani, hogy délután háromkor elindulok Orosházára, és este 8-9 között érek haza még akkor is, ha csak napi egy edzés van. Ez nagyjából kivitelezhetetlen lett volna – részletezte.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd leállított szezonnal kapcsolatban úgy vélekedett, az Orosháza akkor is kiharcolta volna az élvonalban maradást, ha le tudják játszani a hátralévő mérkőzéseket.

Én február elején megsérültem Gyöngyösön, de utána a csapat felszálló ágba került, jó meccseket játszott, jöttek az eredmények is, úgy tűnik, csak a féket kellett kivenni az együttesből – nyilatkozta a 36 éves játékos, akinek nyáron jár le a szerződése Orosházán.

– Sajnos a koronavírus-járvány miatt az én pályafutásom is ilyen módon ér véget, csakúgy, mint sok más kiváló játékosnak – tette hozzá a 211-szeres válogatott kézilabdázó, akinek a karrierjéből a legkedvesebb emléke a 2012-es olimpián játszott, Izland elleni negyeddöntő.

Zubai Szabolcs a válogatottban 2004 és 2017 között 308 gólig jutott, 2004-től 2008-ig a Dunaferrben, majd 2018-ig a MOL Pick-Szegedben játszott. Utóbbi együttessel zsinórban kilencszer volt bajnoki ezüstérmes. Szegedről 2018-ban távozott, miután Juan Carlos Pastor vezetőedző a Veszprém ellen végül megnyert bajnoki döntő egyik mérkőzésére sem nevezte őt a keretbe. Kérdésre válaszolva elmondta: nem haragszik már a spanyol szakemberre, akivel emberileg ugyan voltak problémái, de továbbra is a világ három legjobb trénerei között tartja számon.

– Nem kell megmagyarázni, hogy miért nem játszottam, hiszen bajnok lett a Szeged. Akkor nagyon rosszul esett, ezt vártam egész életemben, hogy a Szegeddel bajnok legyek. Pont azon a két meccsen nem játszottam, de az EHF Kupában játszottam, megszereztük az aranyérmet, jól játszottam. Tíz évet letettem az asztalra Szegeden, attól, hogy azon a két meccsen nem játszottam, maximálisan magaménak érzem ezt a magyar bajnoki címet – zárta Zubai Szabolcs.

További programok »

FEL