Kézilabda: A feljutást célozta meg az OFKSE

2021. július 20. 15:47 | Kovács Dávid

Játékos edzéssel kezdte a felkészülést a 2021/22-es szezonra az élvonalból kieső Orosházi FKSE-Linamar NB I/B-s csapata. Az együttes jelentősen átalakított játékoskerettel és új vezetőedzővel, Kovács Attilával küzd majd az azonnali visszajutásért.

Vajer Tamás klubelnök és a szakmai stáb köszöntötte az első, hétfői edzésen az OFKSE játékosait. Az új vezetőedző, a 34 éves Kovács Attila ezer szállal kötődik a városhoz, itt ismerkedett meg a sportággal, majd 17 évesen a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott, szerepelt az élvonalban és a másodosztályban is. Edzőként tért vissza Orosházára, először az utánpótlásba, most pedig már a felnőtt csapat szakmai munkáját irányítja.

– Izgatottan vártam a feladatot, de ismertem a játékoskeret nagy részét. Azt gondolom, hogy profi játékosokkal dolgozhatok együtt, megcsinálják majd, amit kérek tőlük. Nem félek attól, hogy nem működik majd az összhang közöttünk – fogalmazott a szakvezető, aki a Katarba távozó Ratko Djurkovic után ülhet le az orosházi csapat kispadjára.

 

Kovács Attila vezetőedző (Fotó: OVTV)

Kovács Attila vezetőedző (Fotó: OVTV)

 

A felkészülés első hete inkább játékos formában telik majd, jövő héttől már délelőtti edzések is lesznek. A vezetőedző a harmadik és a negyedik héten pedig már komoly terhelést ad a játékosoknak, lesznek szabadtéri, futós tréningek, súlyzós edzések, emellett pedig a taktika is előtérbe kerül a labdás gyakorlásokon.

– Ez az év egy kicsit más lesz, ilyen még csak egyszer volt, hogy a másodosztályban kell harcolni a pontokért. A célunk az, hogy rögtön visszajussunk az első osztályba. Szinte mindenkit ismerek, vannak korábbi csapattársak is, úgyhogy egy jó és erős kis gárda jött össze, minden adott ahhoz, hogy megnyerjük az NB I/B-t – emelte ki Németh László csapatkapitány.

 

Alaposan átalakult a játékoskeret

Az orosháziak keretében számos változás történt a nyári szünetben. A külföldi játékosok – Yunus Özmusul, Aleksei Ushal, Aleksei Peskov és Aldin Sakic - távoztak, de Németh mellett Tóth Károly, Döme Szabolcs, Majdán Márk, Pásztor Máté és Lászlai Szabolcs is szerződést hosszabbított.

A klub az érkezőket már az elmúlt hetekben bejelentette. A 25 esztendős balátlövő, Kovács Bence Mezőkövesdről érkezett a Békés megyei csapathoz, a 24 esztendős irányító, Kiss Roland a Ceglédtől igazol az OFKSE-hez, az irányító poszton bevethető, 28 éves Takó Dániel pedig a PLER-Budapest mezét cseréli zöld-sárgára. A 23 éves átlövő, Mihály Zsolt a romániai Szejkétől érkezett, a 31 esztendős Pajkó László pedig a békési kapu után most már az orosházi ketrec előtt áll majd.

Két visszatérőt is ki kell emelni: a régi Orosháza-szurkolók még emlékezhetnek a villámgyors jobbszélsőre, Molnár Sándorra, aki a 2007/2008-as bajnoki szezonban erősítette csapatot. Beálló poszton is egy ismerős játékost köszönthetnek a drukkerek: a rutinos Antal Szabolcs Dabasról szerződött vissza az együtteshez.

 

Németh László (jobbra) lesz idén is a csapatkapitány (Fotó: OVTV)

Németh László (jobbra) lesz idén is a csapatkapitány (Fotó: OVTV)

 

– Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen nagyon szerettem korábban is itt játszani. A párom Orosházához kötődik és a hosszú távú terveink között az szerepel, hogy itt szeretnénk letelepedni és családot alapítani, ezért úgy éreztem, hogy jó lehetőséget kapok a klubtól – indokolta visszatérését a 31 éves játékos.

Az OFKSE az első felkészülési mérkőzését augusztus 5-én a Mezőtúr ellen Békéscsabán játssza, ezt követően összecsap az FTC U23-as gárdájával és a másik megyei NB I/B-s együttessel, a Békéssel. A programban hazai mérkőzések is szerepelnek majd, így a szurkolók a Budai Farkasok, a Békés és a Pick Szeged U23-as csapata ellen is láthatják majd a kedvenceket augusztusban. A gárda augusztus végén a szegediek vendégeként nemzetközi felkészülési tornán hangolódik majd a tervek szerint szeptember második hétvégéjén elrajtoló NB I/B-s bajnokságra.

További programok »

FEL